Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hegyek között, hóesésben

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2010. december 14. 6:09

Rajtaütés, lesállás végrehajtása, rejtett figyelők működtetése, híd átvizsgálása, útvonalfelderítés – többek között ilyen feladatokat hajtottak végre a csobánkai kiképzőbázison. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának katonái, akik kéthetes hegyi kiképzésen vettek részt.

A Mountain Blade 2010. elnevezésű gyakorlatra a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái közül hetvenen utaztak el Csobánkára, ahol úgynevezett hegyi kiképző és felderítő szakharcászati feladatokon kellett részt venniük. Gulyás László százados, a felderítő század parancsnoka szerint a gyakorlat elérte célját, hiszen az idősebb állomány fel tudta eleveníteni a hegyi kiképzési ismereteit, akik pedig nemrég csatlakoztak a felderítő és csapatfelderítő századhoz, képet kapta arról, hogyan is zajlik ez a gyakorlatban.

A gyakorlatvezető elmondta, hogy az első hét fő feladata az erdős-hegyes terepen való tájékozódás, szakmailag és fizikálisan is kihívást jelentett az állomány tagjainak Meg kellett küzdeniük a szintkülönbségekkel az időjárási viszontagságokkal. A katonáknak hegyi körülmények között tájékozódniuk kellett térképpel és anélkül, önállóan útvonalvázlatot készítettek, és két menetgyakorlaton vettek részt.

A 16 kilométeres Csobánka bázis–Kerekeshegy–Kiskevély–Nagykevély–Csobánka bázis távolságot 3-3,5 óra alatt, a 25 kilométeres Dobogókő–Dömörkapu–Lajos-forrás–Kiskovácsi  távot pedig 4-6 óra alatt tették meg. A menetgyakorlatok alkalmával minden katonánál – az egyéni fegyverzetén kívül – annyi felszerelés volt, ami három napi felderítő alkalmazásra elegendő: ruházat, élelmiszer, ivóvíz, tisztálkodási felszerelés. A málhazsák súlya így körülbelül 15–20 kilót nyomott.

A második héten a hírváltás szabályait, lesállást, rajtaütést, útvonalfelderítést, hevenyészett figyelő üzemeltetését, bázis kialakítását (innen indulnak el a katonák járőrtevékenységre, figyelésre), utánpótlás fogadását, kutatást, keresést gyakoroltak a katonák.

A csoportparancsnokoknak harcparancsokat kellett megírniuk, és kiadniuk. Ez többek között magában foglalja azt, hogyan kell tevékenykedni a csoportnak, ezen kívül a napkelte, napnyugta időpontját, a kiindulási, kiszállítási útvonalat, a felszerelés, öltözet meghatározását, magát a feladatot, annak végrehajtását, és azt is, hogy mikor várható a leváltás.

Gulyás László százados szerint jó vizsga volt ez a csoportparancsnokok számára, hiszen a feladatot „élesben" gyakorolták, s naponta váltották egymást, hogy mindenki szerezhessen tapasztalatot.

A rendezvény felett felügyeletet gyakorló Szabó Péter őrnagy, zászlóaljparancsnok-helyettes elmondta, hogy a résztvevők részéről a folyamatos motiváció jórészt a magas szintű logisztikai támogatásnak – a melegvíz-ellátásnak, a bőséges élelmezésnek – is köszönhető, ez morálisan segítette hozzá a katonákat a feladatok sikeres elvégzéséhez. A résztvevők és a szervezők részéről is pozitívak voltak a visszajelzések, s a mostani tapasztalatok alapján jövőre még több katonát vonnak majd be a gyakorlatba. A parancsnokhelyettes véleménye szerint ugyanis ezek a tapasztalatok minden alegységnél szolgáló felderítő katonának élményt, egyben plusz ismeretet adnak, ami által magasabb szinten végezhetik munkájukat. A következő Mountain Blade-et őszre tervezik, hogy a foglalkozások körét sziklamászással is bővíthessék.

 

Fotó: a szerző felvételei