Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helyzetjelentés és aktuális feladatok

Sulyok Tamás a Honvéd Vezérkar főnökét és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját fogadta

Szöveg: hovedelem.hu/MTI | Fotó: Bruzák Noémi / MTI |  2024. június 12. 14:58

A világ válságövezeteinek helyzetéről, valamint a Magyar Honvédség aktuális feladatairól is tájékoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnököt dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Tajti Norbert vezérőrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója szerdán a budapesti Sándor-palotában.

2024.06.12_VKF a koztarsasagi elnoknel_MTI_Bruzak Noemi_02

A köztársasági elnök meghallgatta a két tábornok jelentését, amely kitért a világban kialakult gócpontok, válságövezetek elemzésére, értékelésére – nyilatkozta az eseményt követően Kun Szabó István vezérőrnagy, főhadsegéd a helyszínen újságíróknak.

Hozzátette: a Honvéd Vezérkar főnöke általános tájékoztatást adott a Magyar Honvédség jelenlegi állapotáról, technikai és személyi feltételeiről, valamint a honvédségben zajló folyamatokról, amelyek a jövőbeli változásokat esetleg generálni fogják.

A jelentést a köztársasági elnök elfogadta, és mint a Magyar Honvédség főparancsnoka kérte, hogy a Magyar Honvédség továbbra is biztosítsa és garantálja azt a harci készültséget, amely biztosíték az ország szuverenitásának megvédésére – hangsúlyozta Kun Szabó István vezérőrnagy.

A tájékoztatón szó esett toborzásról, technikai korszerűsítésekről, beszerzésekről, személyi feltöltöttségről, a fejlesztéssel foglalkozó projektekről, illetve arról a jogi környezetről, amely lehetővé teszi a hadsereg korszerűbb és modernebb alkalmazását – fűzte hozzá.