Hemingway: “Először sokkolt, amivel szembesültem”

Az a stadion alig hasonlít a mostanira. A fű biliárdasztal simaságú, a lelátóról eltűntek a kopott állóhelyek, mindenütt piros székek. A klubház pedig inkább szállodának tűnik, vagyis újra él a létesítmény, és él a csapat is. A Honvédnak húsz év után ismét reális esélye van a bajnoki cím megszerzésére. A szédítő változás egyetlen emberhez köthető. George F. Hemingway jött, látott és úgy tűnik, hogy győzni is fog.

“Nem érdekel, mit mondanak rólam"

Miközben ezt meséli, mosolyog, a szemei jelzik, hogy tőle nyugodtan lehet bármit kérdezni, nem fog kitérő válaszokat adni. Még a felületes szemlélő is azonnal láthatja rajta, hogy imádja az életet, és az élet is imádja őt. Havonta tíz napot tölt Magyarországon, intézi a Honvéd ügyeit, és rohangászik a zöld gyepen, ráadásul síppal a szájában. “Nem a minap kezdtem meccset vezetni, 43 éve fújok. Amerikában az állami bajnokságban dirigáltam, itthon meg a BLASZ-ban…" Utóbbiban nem éppen a béketűrésükről híresek a nézők. Nyilván kap hideget-meleget. “Nyilván. Csak éppen nem érdekel. Õszintém mondom Önnek, hogy sem a pályán, sem azon kívül nem foglalkozom azzal, hogy mit mondanak rólam, lényeg, hogy úgy érezzem, jól csinálom, amit csinálok." Véreskezű bíró? “A játékvezető pedagógus is. Ki nem állhatom azokat a kollégákat, akik folyton a zsebükben nyúlkálnak a sárga, meg a piros lapokért. Van olyan, aki 15-öt is kioszt, a végén izomláza lesz a sok karemelgetéstől. Az ilyen nagyon nem érti a szakmát. Mert ha igen, akkor már az elején lecsillapítja a kedélyeket, és nincs szükség a kiállításokra. Két-három lap egy meccsen, az belefér. Persze, hogy mindezt megtanuljam, ahhoz évtizedek kellettek. Sokat tapasztaltam, sokat kaptam ettől a hobbitól, talán még egy vágyam van: egyszer meccset vezetni a Bozsik Stadionban. Ne értse félre: nem a Honvédnak."

Sosem kerestem magamnak csapatot

Azt mondja, hogy korábban nem drukkolt egyetlen magyar csapatnak sem. A szája szegletében azért ott a mosoly, így a riporter érzi, hogy azért lehettek olyan gárdák, amiket jobban kedvelt az átlagnál, de megérti: ez az a téma, amit nem nagyon kell feszegetnie. Mert például mi van, ha az elnök véletlenül kiböki a Vasas, az UTE, vagy éppen a Békéscsaba nevét. Azt viszont nem tagadja Hemingway, hogy ma már szívvel-lélekkel a Honvédnak szrukol. A kérdésre, hogy mennyit fordított eddig a csapatra, kacsintás, és egyetlen mondat a válasz: “Sokkal többet, mint kellett volna…" Miért éppen a Honvéd? Ha bajban lévő csapatot akart felkarolni, választhatott volna bőven. Némi túlzással az MTK-n és a Debrecenen kívül bármelyik gárda vörös szőnyeggel várta volna. “Lehet. Az a helyzet, hogy sosem kerestem magamnak csapatot. A Honvéd is csak egy váratlanul beeső lehetőség volt, ami megtetszett. Így lettem klubtulajdonos."

Eddig még nem sok vállalkozónak jött be a magyar foci. Megtérülhet a befektetés? “Nézze, én túl buta vagyok ahhoz, hogy olyan vállalkozásba kezdjek, ami három hónap alatt fialni kezd. Vannak barátaim, akik meg tudják ezt tenni, én nem. Abban viszont hiszek, hogy néhány év alatt pluszba fordul a mérleg, vagyis a Honvéd hasznot termel majd." Tényleg? “Különben nem csinálnám."

Gondolom, voltak elképzelései a Honvédról, mielőtt megvette. Vélhetően azt is sejtette, hogy nincs minden rendben a stadionban. Ennek ellenére azt hiszem, mindent alulmúlt a látvány. “Keresem a jó szót. Azt hiszem, megdöbbentem. Megrázó volt. Különösen az, amit a nyilvános WC-ben találtam. A kultúra ugyanis a zöld gyepen csak végződik, de az illemhelyen kezdődik. Már ahol kezdődik. Borzalmas volt." Akkortájt a gyepszőnyeg fűvastagsága ritkább volt Kojak nyomozó hajzatánál is, holott a nyolcvanas években ez volt az egyetlen alulról fűthető küzdőtér Magyarországon. “Maradjunk annyiban, hogy alácsövezték. Tudtommal egyszer kapcsolták csak be a berendezést, ami azonnal kivágta a biztosítékot, és nem csupán a stadionban. Fél Kispesten elment az áram. Amikor újítottuk a gyepet, megtaláltuk a csöveket. Meghagytuk mementónak. Egyébként arra büszke vagyok, hogy több játékos szerint ma már ez a legsimább pálya Magyarországon. Volt benne munka bőven, elhiheti."

Sok vacak akadémia kevesebbet ér, mint néhány nagyon jó

Hemingway felpattan a székből, és elindul. Megmutatja a klubházat, amelyben az akadémia is működik. Az biztos, hogy innen írni-olvasni nem tudó focista nem kerülhet ki. A tantermek olyanok, mint a legdrágább elitgimnáziumokban. A kollégiumi szobák kétágyasak, saját fürdőszobával. Mindenütt patika tisztaság. “Rend a lelke mindennek", jelenti ki az elnök a már jól ismert mosollyal. “A fiúk tudják, hogy itt mindent megkapnak, de nekik is mindent meg kell adniuk a klubnak. Csak a konditermükre 30 milliót költöttem."
Az egyik futógépen éppen az egyik ifjú tehetség gyakorol. Az elnök üdvözli, kezet nyújt neki. Talán a jövő egyik válogatottjával parolázik. Hány ilyen akadémiára lenne szükség, hogy a magyar foci újra jó legyen? “Most itt 50-en vannak, jövőre ez a szám megduplázódik. Hogy mennyi hasonló kellene? Azért nehéz erre válaszolni, mert nem szabad mennyiségben gondolkozni. Egy ilyen létesítmény felépítése és működtetése sokba kerül, viszont csak így érdemes csinálni. A félmegoldások nem jók. Sok vacak akadémia kevesebbet ér, mint néhány nagyon jó. Ha mégis mennyiségben kell gondolkodnom azt mondom, hogy hat hasonló 600 gyerekkel jó lenne."

Egoista vagyok, önfejű és öntörvényű

Mire büszke? A csapatra, az akadémiára, vagy a megújult stadionra? “Mindenre. Egoista vagyok, önfejű és öntörvényű." Húú, ilyet sem hallottam még klubtulajdonostól. Most már azon sem lepődnék meg, ha nem a mostanság mindenütt hangoztatott csapatmunkában hinne. “A csapatmunka lényege, hogy minden feladatra a megfelelő embert kell kiválasztani. Ha ez megvan, olyan körülményeket kell neki teremteni, hogy tisztességgel tudja elvégezni a feladatait. Ne legyen rákényszerítve a lopásra, korrupcióra. Ha mindez megvan, akkor van jogalapom számon kérni őt. Egyébként meg is teszem."

Tényleg hisz abban, hogy ily módon lehet Magyarországon egy nemzetközileg is elismert focicsapat? “Nem. Pontosabban nem egyben hiszek, hanem kettő-háromban. Mondjuk a Honvéd mellett ilyen lehet az UTE, az MTK és a Debrecen." Mennyi időnek kell még addig eltelni? “Van egy mondás, amely szerint könnyebb szentnek lenni, mint prófétának. Nos én már szent biztosan nem leszek, de sajnos próféta sem vagyok. Nem tudom megmondani, hogy mikor válik valóra, amit gondolok, de abban bízom, hogy 5-10 éven belül. Persze csak akkor, ha el nem baltázzuk. Mert most elindultunk felfelé a lejtőn mind klub-, mind válogatott szinten. Remélem, nem hibázunk, hanem megyünk tovább ezen az úton." Melyik lesz a legjobb csapat? “Én nagyon drukkolok a Debrecennek és az Újpestnek is. Azt kívánom nekik, hogy mindig remek csapatuk legyen, amivel megszerezhetik a második-harmadik helyek valamelyikét." Az elsőt mintha nem említette volna… “Valóban? Talán azért, mert oda más alakulatot tervezek."

A Honvéd legendás név

Ne írjon a sportról, aki zsigerből gyűlöli

Mennyit segíthet a foci feltámasztásában a média?
Hemingway a beszélgetés során először lesz némiképp indulatos. Minden mondatán érezhető, hogy úgy gondolja: időnként alap nélkül bántják őt és a játékosokat. “Ne írjon a sportról az, aki zsigerből gyűlöli. Márpedig ma Magyarországon ez megy. A vezető napilap egyik pubilicistája például képtelen két dicsérő mondatot papírra vetni. Minden során átsüt a gyűlölet. Akkor érzi jól magát, ha szidhatja a játékosokat. Tudja, a pohár esete. Nem mindegy, hogy azt mondjuk: félig tele van, vagy félig üres. Amerikában biztosan az előbbit használja a szakíró, itt meg az utóbbi a menő. Mondok egy másik példát. A csatár egyedül vezeti kapura a labdát. A kapus egy merész vetődéssel tisztáz előle. Egy sportot kedvelő újságíró egészen biztosan a hálóőrt magasztalja. Egy firkász viszont arról cikkezik, hogy milyen csúnyán elszúrta a csatár. Én nem azt mondom, hogy mindig csak a szépet kell látni, de azt viszont igenis állítom, hogy nem szabad folyton csak kritizálni. Aki ezt teszi, nagyon sokat árt a sportnak, holott állítólag ő is csak ebből él."

Nem hiszem, hogy el tudnák viselni

Amilyen gyorsan jött, olyan sebesen múlik is a klubmentő dühe. Alig egy perccel a korábbi indulatos mondatok után újra mosolyog. Aláír pár hivatalos levelet, nyugtázza titkárnője bejelentését, hogy a másnapi vezetői értekezletre összehívta az érintetteket, majd újra mosolyogva várja a kérdéseket. Van olyan barátja, akinek ajánlotta már, hogy fektessen a magyar labdarúgásba?
Némi csend. Hemingway alighanem végigsorolja a magához hasonló jó nevű vállalkozókat, de nem talál olyat, akit arra bíztatott volna, hogy ide tegye a pénzét. “Azt hiszem, hogy azért nem hívom őket, mert nem hiszem, hogy el tudnák viselni, ami itt történik. Azok a gazdag üzletemberek, akik odakint a fizetett dicsőítéshez szoktak, itt hamar bedobnák a törölközőt a sok – nem ritkán meg nem érdemelt – kritika miatt." Pedig a Honvéd is csak akkor lehet igazán nagy csapat, ha nem Ön az egyetlen bőkezű mecénása. “Ez bizony így van. Keressük is a társakat." Ehhez képest stadiont építeni könnyű lehetett. Ide mész, oda tégla, amoda sövény és kész. Pénzt szerezni a focihoz viszont… “Igen, sajnos igaza van. Ez mindennél jobban megterhel. El kell magyaráznom mindenkinek, sőt, el kell hitetnem mindenkivel, hogy az emberek, ha a Honvéd szót hallják, hamarosan valami szépre és jóra gondolnak majd." A magyar fociról eszébe juthat bárkinek, bármi ami szép és jó? “Ezért küzdünk. Ez a mi hittérítő munkánk."

Ha visszaforgathatnánk kissé az idő kerekét, és tudná, hogy mi minden vár Önre klubtulajdonosként, újra megvenné a Honvédot? “Igen, újra belekezdenék. Van egy amerikai mondás, ami nagyjából úgy hangzik magyarul, hogy amikor nehezedik a helyzet, a nehéz fiúk akkor masíroznak, no ezt vallom én is. Nem az a bokszoló győz, aki a harmadik menetben a földre küldi az ellenfelét, hanem az, akinek a kezét a 12. menet végén felemelik. Megyünk tovább, és nyerünk…"