Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hétpróbás csapat

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. november 8. 16:18

Az októberben megtartott tábori kihelyezési hét keretében egyebek mellett házilag gyártott robbanószerkezetet derített fel, illetve robbanóanyag-kereső kutyás kiképzést hajtott végre az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kijelölt állománya.

MH_202311_borito

A gyakorlat szcenáriója szerint a szövetséges erők a műveleti területen rajtaütöttek egy terroristán, aki a tűzharcban életét vesztette. Bizonyos jelekből azonban arra lehetett következtetni, hogy a likvidált személy robbanóanyagot tárolt, illetve improvizált robbanóeszközöket gyártott egy közeli konténerben. Az akciót végrehajtó katonák ezért haladéktalanul értesítették a tűzszerészeket. A helyszínre érkező mobil tűzszerészraj elsődleges feladata a feltételezett robbanótestek azonosítása és ártalmatlanítása volt, ám mindemellett különböző információkat és bizonyítékokat is begyűjtöttek, amelyek révén még hitelesebb képet kaphatnak a környéken tevékenykedő terrorszervezet módszereiről.

Munkájuk során a szakemberek több speciális eszközt és felszerelést is alkalmaztak, egyebek mellett egy tűzszerészrobotot, amely segítségével a konténer közelében felderítettek egy gyanús vezetéket. Miután ezt a járőrparancsnok alaposan megvizsgálta, felfedezett egy nyomólapot, amit a néhai bombagyáros egy kerékpárbelsőbe épített be. Az újabb kihíváshoz a szakember bombaruhát öltött magára: felszerelésének teljes tömege mintegy 40 kilogrammot nyomott és többek között helyet kapott benne egy kommunikációs egység is. Szükség esetén egyébként hordható alatta egy különleges aláöltözet is, amelynek hidegvizes vezetékei hűtik a speciális öltözet viselőjét. A bombaruhának köszönhetően nagyobb eséllyel élhető túl egy esetleges detonáció, valamint a repeszekkel szemben is nyújt némi oltalmat.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 10-én, pénteken megjelenő számában!