Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hétszínvilág

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. szeptember 22. 8:31

Ezzel a címmel nyílt meg a veszprémi Hemo Fotóklub tárlata, a Csermák Zeneiskola folyosógalériájában hétfő délután. Lambert Zsuzsa igazgató-helyettes köszöntő szavait követően Némedi Lajos önkormányzati képviselő szólt a megnyitóra ellátogatott érdeklődőkhöz.

A képviselő elmondta, a tárlaton legalább hét különböző témát szemlélhetnek meg az érdeklődők, amelyek bejárásához magunkra kell kapni a hétmérföldes csizmát.

A kiállító alkotók, a klubvezető Babják Lászlón kívül heten vannak: Baumann Béla, Babják Tamás, Ruppert Tamás, Kallós Gyöngyike dr, Kovács Pál, Vadon Claudia, Szalai Dia. Õk valamennyien a Hemo Fotóklub tagjai, és „a képeik annyira szépek, hogy ilyet, még heted-hét határon túl is ritkán látni". „A fénykép, vagy fotó, mint okkultunista szeánszok médiuma, a múlt szellemeit képes megidézni" – hangzott el a megnyitón.

A megnyitó színvonalát a Csermák Antal Zeneiskola művésztanára Szemes Zsuzsanna és tanítványai, valamint Mátyusné Csonka Ágnes művésztanár tanítványai közreműködése emelték.

A tárlat október 10-ig tekinthető meg.

1595907644
1595907644

Fotó: Babják László