Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vetélkedő a Szolgálati Szabályzatról

Szöveg: Kátai Róbert szds. |  2010. szeptember 22. 8:46

A Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzata a katonák mindennapi életének „Bibliája”. Ez a szabályzó szabja meg, hogy a haderő hivatásos és szerződéses tagjai miképp éljenek és dolgozzanak a laktanyákon belül és irányt mutat az egyenruhásoknak a laktanyán kívüli viselkedés tekintetében is.

A Szolgálati Szabályzat ismeretéből rendeztek Kaposváron vetélkedőt a MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred állományának a közelmúltban.
A vetélkedő ötlete az ezred törzsfőnökének, Tamási Béla mk. alezredesnek a fejéből pattant ki, aki a kiképzési főnökkel, Nagy Lajos őrnaggyal együttműködve szervezte meg a versenyt, a kérdéseket is

közösen állították össze.
A meghirdetett rendezvényre szép számmal jelentkeztek az alakulat állományából, összességében tíz – a vezető szervektől három, a végrehajtó alegységek állományából hét –, egyenként háromfős csapat indult el a megmérettetésen, amelyre szeptember 20-án került sor a Nemzeti Támogató Zászlóalj klubhelyiségében. A lebonyolításban közreműködött az ezred kulturális és sport részlege is, Dávid Mónika közalkalmazott segédkezett a feladatlapok kiosztásában és összegyűjtésében.

A vetélkedő két részből állt, azaz két különböző kérdéssorral kellett szembenézniük a vállalkozó kedvű versenyzőknek. Az elsőn, az „A" jelű tesztlapon feleletválasztós kérdések szerepeltek, vagyis a felajánlott három lehetőség közül kellett a résztvevőknek a helyes választ bejelölni. Erre mindösszesen 30 perc állt rendelkezésükre, de a tesztlap kitöltésének ideje is számított, pontegyenlőség estén a gyorsaság volt döntő.
A második, a „B" jelű kérdéssor kifejtős válaszokat várt a

résztvevőktől, amelyre szintén maximálisan fél óra állt a csapatok rendelkezésére. A válaszokban a tartalom lényegi visszaadása volt a cél, a szervezők nem követeltek szó szerinti idézetet a szabályzatból.

Tamási alezredes a verseny célját úgy foglalta össze, hogy az a szabályzat mélyebb ismeretére hivatott az állomány figyelmét felhívni. Ne csak azokkal a szabályzati pontokkal legyenek tisztában, amivel a napi munkavégzésük során találkoznak, de ismerjék annak részleteit is. Azok a katonák, akik részt vettek a vetélkedőn, a most megszerzett tudásukat át tudják adni társaiknak, így mélyebben megismertetve velük a szabályzat szerinti életet.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, a jövőben hasonló versenyekre számíthatnak a logisztikai ezrednél szolgálók a Magyar Honvédség Alaki Szabályzat, az Öltözködési Utasítás, vagy a 100-as parancs témakörében.

A vetélkedő végeredménye:

I. hely: Nemzeti Támogató Zászlóalj, javító szakasz
– Való József hdgy., Dallos Levente törm., Horváth Tamás szkv.
II. hely: Nemzeti Támogató Zászlóalj, támogató század
– Pósza Tamás hdgy., Csizmadia Gábor törm., Poszovácz Péter szkv.

III. hely: Törzs, hadműveleti főnökség
– Nevelős László szds., Patak Péter fhdgy., Nyári Adrienn szkv.

Fotó: A szerző felvételei