Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetvenkét éve a légvédelemért

Szöveg: Sályi Gergő hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2022. április 20. 9:24

Ezredsorakozóval és koszorúzással ünnepelték az alakulat – illetve a jogelőd katonai szervezetek – megalakulásának hetvenkettedik évfordulóját Győrben, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél április 19-én.

IMG_8639

A Pálffy Miklós laktanya alakulóterén felsorakozott katonákat Könczöl Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte, majd felolvasták a Magyar Honvédség parancsnokának levelét. „Megtörtént a légvédelmi rakéta műveleti központ irodai változatának telepítése, és hamarosan érkeznek a rendszer mobil elemei is. Közeleg egy korszerű, rövid, illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rakéta rendszer szolgálatba állítása is, melynek köszönhetően a haderő 21. századi színvonalon nyeri vissza az oltalmazási képességét” – állt a köszöntőben.

Az eseményen Demjén Attila őrnagy, az 1. légvédelmi rakétaosztály törzsfőnöke elevenítette fel az alakulat és jogelőd szervezeteinek – a 86. Önálló Kivonuló Légvédelmi Tüzérezred létrehozása óta íródó – történetét. Mint fogalmazott: számos település, alakulat, meghatározó haditechnikai eszköz és legendás parancsnok fémjelzi hazánk mára egyetlen légvédelmi rakétafegyvernemi alakulatának 1950-ig visszanyúló múltját.

„A múlt viszontagságai, a társadalmi változások, a technikai fejlődés mindig új feladatok és kihívások elé állította a légvédelem katonáit. Most sincs ez másként, hiszen újra jelentős szakmai kihívások előtt állunk” - mondta. Az őrnagy a jövő kihívásaival kapcsolatban úgy fogalmazott: „a sikerhez vezető út nehéz, a bizonyítás lehetősége azonban előttünk áll.”

IMG_8661

Az ezredsorakozón Könczöl ezredes elismeréseket is átadott. Az „Év szervezeti egysége” kitüntető címet ezúttal a Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ állománya részére adományozta a parancsnok, amit Szalai Tibor őrnagy, törzsfőnök vett át. Nyári Bálint Zoltán törzsőrmestert, a Logisztikai zászlóalj beosztott altisztje pedig főtörzsőrmesteri előléptetését vehette át.

A sorakozót követően az ezred emlékparkjában folytatódott az ünnepi program, ahol Könczöl Ferenc ezredes megkoszorúzta a haza légterének védelmében eltöltött évek tiszteletére 2015-ben állított emlékművet.