Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Híd” a dél-alföldi régióban

Szöveg: Vastagh László |  2011. március 14. 13:35

Az orosházi városi tartalékos szövetség a társadalom és a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) közötti híd egyik stabil pillérén, a honvédelmi feladatokat közvetlenül megoldó alapszervezetek között található. Összefogja, mozgósítja a régióban azokat az állampolgárokat – kiemelt figyelmet fordítva a fiatalokra –, akik szerepet vállalnak a honvédelemhez kapcsolódó feladatok ellátásában. Ennek érdekében tagjaik többek között honvédelmi ismereteket tanítanak a város és környéke középiskoláiban.

Antal László az orosházi városi tartalékos szövetség elnöke, a honvedelem.hu kérdéseire válaszolva elmondta, hogy 2003-ban megalakult alapszervezetük csupán egyike a Matasz Békés Megyei Szervezetét alkotó hat városi alapszervezetnek. Katonai-, rendvédelmi- és más társadalmi szervezetekkel együttműködve szervezik tagjaik katonai ismereteinek szinten tartását, járulnak hozzá a katasztrófa-elhárítással és mentéssel kapcsolatos feladatok ellátásához, és aktív részt vállalnak a fiatalok hazafias nevelésében, honvédelmi jellegű felkészítésében.

A városban kistérségi rendezvényként bonyolítják le tavasszal a haditornát, amelyen 12 csapatnál kevesebb eddig még soha sem vett részt. Ezen a megyei szintű feladatokhoz hasonlóak teljesítését várják el a fiataloktól, amit humoros állomásokkal is tarkítanak. Ilyenek a mocsári átkelés vagy az egyéni rögzített kötélhúzás gördeszkán. A katonai elemek, mint a fegyverismeret, lövészet (pincelőtéren légpuskával), kézigránátdobás kihagyhatatlan.

Nyaranta már hagyományos rendezvényük a túlélő tábor két korcsoport részére 8-tól 13 éves korig és 13 éven felüliek részére, de legfeljebb 18 éves korig. Tapasztalataik szerint, elsősorban ez a korosztály érdeklődik a táborok iránt, ahol nem a különlegességek megtapasztalása, hanem az alapvető ismeretek megszerzése a cél. Olyan praktikus dolgokat sajátíthatnak el a fiatalok, mint az élelmiszer, vagy a víz beszerzése, a tűzgyújtás különleges körülmények között, álcázás, búvóhely készítése – ezek bármikor a fiatalok hasznára válhatnak –, ezen felüli próbák pedig már a katonai alapismeretek megszerzésére irányulnak (fegyver szét- és összeszerelés normaidőre, alaki fogások).

Ősszel rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő megyei, meghívásos lövészversenyüket, ami a részt vevők tekintetében gyakran átlépi a megyehatárt. Így a lőállásokba léphetnek katonák, civilek és a rendvédelmi szervek különböző korosztályokat képviselő versenyzői. Téli időszakra egyelőre csak a szándék létezik, de a fiatalokat ekkor is szeretnék bevonni valamilyen ismeretterjesztő tevékenységbe.

Mivel alapszervezetük többségét nyugállományú és missziót is megjárt katonák alkotják, ezért kiemelt figyelmet fordítanak az önkéntes tartalékos és missziós katonák összefogására, a honvédelemhez kapcsolódó, sport, kulturális és családi rendezvények szervezésére, a magyar katonai hagyományok ápolására. A Matasz nemzetközi együttműködésének keretein belül pedig kétoldalú előnyökön alapuló kapcsolatot ápolnak a németországi Oberpfalz-i regionális tartalékos szervezettel, sőt a városi elnök harmadmagával együtt képviseli a szövetséget az Európai Tartalékos Tiszthelyettesek (Altisztek) Szövetségében.

A magyarhoz hasonló német tartalékos szervezettel úgy alakult ki a kapcsolatuk, hogy előbb Regensburgból kaptak meghívást. Együttműködésünket szerződés szabályozza. Találkozóik elsősorban baráti, viszont a kölcsönösségen alapuló katonai jellegűek. A fürjesi haditornákon német barátaink is összemérik tudásukat a fiatalokéval. Kérésükre megismertettük velük a magyar puszta emberének életét is – mondta az elnök.

A németeket vonzza az úgynevezett Piroska legenda. Hugo Hartung egyetemista a ’20-as években járt Magyarországon, aki megírta a puszta életét „Sokat gondolok Piroskára" címmel, s erről a 70-es években német stáb készített filmet. Őket azonban nem engedték az eredeti helyszínen Székkutason forgatni, ezért Palicsot választották. Az író idős korában is gyakran kereste fel a régiót, amiért a székkutasiak emlékművet állítottak tiszteletére.

Az orosházi városi tartalékosok hidat képeznek a régió és a honvédség között. Teszik ezt lelkesedésből, az ügy iránti elkötelezettségből és a fiatalok iránt érzett felelősségből. Megtanítják őket mindazokra az erényekre és hagyományokra, amelyek nem csak a magyar katona erényei és hagyományai, hanem minden a hazáért, a közösségért tenni kész öntudatos polgár erényei és hagyományai.

Fotó: Vastagh László és archív