Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

High-tech színvonal, dollármilliók, rakéták

Szöveg: M. Tóth György |  2008. november 21. 10:15

Húsz millió dollár értékű magyar–amerikai beruházással jött létre a HM Arzenál Kommunikációtechnikai Zrt.-nél az a közép-európai logisztikai központ, amelynek falai között a magyar légierő Gripen vadászrepülőgépeinek Maverick típusú levegő-föld rakétáit is lehet tesztelni.

A Kelet-Magyarországon, Nyíregyháza közelében, Nyírtelken működő hadiipari részvénytársaságnál november 20-án került sor a high-tech színvonalú üzem, illetve a képességet tanúsító dokumentumok átadására.

Mind az AGM–65G infra, mind pedig a CCD (kamera-) vezérlésű AGM–65H Maverick rakéták tesztelésére kialakított központ hivatalos átadása a rendszerszerű működés kezdetét jelenti.

Nem is akármilyen kezdetét, mert ugyan a „próbaüzem" lépéseit annak rendje és módja szerint gyakorlórakétákkal tették meg, a képességet bizonyító tanúsítványok mindenképpen jelzik: nem csak a magyar, hanem bármely ilyen rakétákat alkalmazó hadsereg figyelmét okkal keltheti fel e magyarországi, nyírtelki esemény híre.

A Raytheon cég képviseletében az üzemavatáson felszólaló Jeffry Paul Bergfield projektmenedzser kiemelte: a NATO több európai országában hadrendbe állított Maverick rakéták tesztelését, karbantartását a magyar félre bízzák. A logisztikai központot működtető rt. vezérigazgatója, Bese Ferenc ehhez hozzá tette: az üzem létrehozását új korszak kezdeteként tartják számon Nyírtelken. A cég számára azonban az is kiemelt szempont volt, hogy a megrendelések révén a foglalkoztatottság is biztonságosabb lehessen.

A haditechnikával fél évszázada foglalkozó bázis által létrehozott munkakultúra, technológiai ismeretek megmentése volt a fő cél, amikor különféle fejlesztéseket indítottak a rendszerváltás után Nyírteleken. Ezt már a körzet egyéni országgyűlési képviselője, Vojnik Mária egészségügyi államtitkár mondta az ünnepségen. Az eseményen ugyancsak résztvevő Garamhegyi Ábel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára pedig hangot adott elismerésének, mondván, köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a HM Arzenálhoz high-tech, minden tekintetben világszínvonalú technika kerülhetett.

Miként elismerés illeti mindazokat is, akik a honvédelmi tárca tulajdonába lévő cég alkalmazottjaiként a magyar szakemberek jó hírét erősítették tovább a NATO-ban is fontos képesség megteremtésével.

fotók: Tóth László