Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hit és irodalom

Versmondó versenyt rendez a HM Katolikus Tábori Püspökség

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. február 21. 12:17

„Az égbolt elsötétedett. // S akár a végitélet // zord fellege tört volna ránk, // a föld is oly sötét lett.” Így kezdődik Pilinszky János: A fényességes angyal is című költeménye, melyet kötelezően el kell szavalnia annak, aki jelentkezni szeretne a HM Katolikus Tábori Püspökség (HM KTP) tizennegyedik versmondó versenyére.

A pandémia miatt tavaly elhalasztott versenyt március 9-én, szerdán 17.30 órai kezdéssel rendezik meg a HM Katolikus Tábori Püspökség székhelyén, az V. kerület, Szabadság tér 3. cím alatt.

A Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonák, honvédelmi alkalmazottak, kormánytisztviselők 11-15 éves (tehát 2006-2011-ben) született gyermekei számára meghirdetett verseny két fordulóból áll. Az első fordulóban a fentebb említett verset kell elmondani, míg a második körben az alábbi szövegek közül kell választani: Áprily Lajos: Lassú szárnyon, Devecseri Gábor: Tréfás állatkerti útmutató, Gárdonyi Géza: Dobó esküje, Kányádi Sándor: Felemás őszi ének, Reményik Sándor: Csendes csodák, Reményik Sándor: Templom és iskola, Reményik Sándor: Ne ítélj, Reményik Sándor: Nagy Magyar télben, Reményik Sándor: Szól a censor ,Sajó Sándor: Magyarnak lenni, Tűz Tamás: Szent István király, és Zelk Zoltán: A három nyúl.

A különdíjak mellett a verseny első három helyezettje értékes könyvutalvány csomagot nyer. Érdekesség, hogy a győztes szüleivel együtt részt vehet az idén májusban tartandó 62. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton, Lourdes-ban, míg az ezüst- és bronzérmesek térítésmentesen vehetnek részt a HM KTP idei karmacsi környezetvédelmi-és természetvédelmi táborában.

A zsűri tagjai - a tervek szerint - Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, (a zsűri elnöke), Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, Zsuffa Tünde író, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke, Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke és Kovács Gábor Dénes színész-pedagógus, a Magyar Cirkusz és Varieté Képzési főigazgatója lesznek.

A versmondó versenyre március 4-éig lehet jelentkezni, a kitöltött jelentkezési adatlap megküldésével a püspökség központi katonai e-mail címén: [email protected]. Mind a kijelölt költemények, mind az adatlap megtalálható a püspökség honlapjának „események” mappájában.