Holtaknak szentelt élet

Még aktív katona voltam, amikor feltűnt, hogy nagyon sok, katonát rejtő sír és emlékhely található a Kaposváron lévő temetőkben és a temetőkön kívül. A katonatársaimat sikerült meggyőzni, ezért az 1980-as évek közepétől évente rendszeresen kijártunk és tettük rendbe ezeket az eléggé elhanyagolt sírokat. Ezzel párhuzamosan megpróbáltam megtudni, kik azok akik oda lettek eltemetve és azt kutattam, hogy milyen körülmények között vesztették el az életüket. Ezzel párhuzamosan a temetőkben lévő egyéb sírok is felkeltették az érdeklődésemet. Különösen az ország és az adott környék számára híres emberek síremlékeinek a történeteit igyekeztem felkutatni, amelyekből volt bőven a megyében. Mindig is szerettem a történelmet, talán ebből fakadt ez irányú érdeklődésem. Ez a kutatómunka vezetett el a „Temetők üzenete"- című könyvem megírásához és a 2001-es kiadásához.

Nézegetve a könyvet ez nem csak kaposvári és Kaposvár környéki temetőkben lévő síremlékekről szól.

Igen. Az anyagot az ország egész részéről gyűjtöttem. Ezek az emberek az adott település, térség meghatározó közéleti személyiségei voltak, akár Festetics Lajos nevét említem, vagy a Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter csokonyavisontai emlékművét nézem. A könyv azon kívül, hogy feldolgozza az említett személyek életének legfontosabb mozzanatait, tartalmazza még a településeken élt neves személyek listáját A-tól, Z-ig – Andocstól Zselicszentpálig. A könyv utolsó részében a sírversek, sírfeliratok találhatók. Ezek a kis néhány soros üzenetek, olyan életérzéseket fejeznek ki, amelyekből az adott kor hangulata lekövethető, ezért találtam érdemesnek lejegyezni ezeket az utókornak.

A nyugdíjazást követően hamar a közéletben találtam magam. Néhány évig Kaposvár polgármestere mellett a katonai feladatokat koordináltam. Szükség volt erre, mert ezekben az időkben Taszáron voltak az amerikai katonák így elkerülhetetlenné vált a közvetlen és napi kapcsolat tartás a katonai vezetés és az önkormányzatok között. Közben önkormányzati képviselő is voltam.

A 2001-es év hozta számomra az igazi fordulatot. Ekkor hirdették meg a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft. igazgatói állását. Barátaim biztattak, hogy pályázzak.Nyolc pályázó volt és én nyertem. Talán ezt annak is köszönhettem, hogy a városban ismert volt az ilyen irányú kutatói munkám és ezt ismerték el azzal, hogy megkaptam az állást. Most már egészen közelről folytathattam azt, amit amatőrként elkezdtem. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a kutatómunka számomra anyagi hasznot nem hozott. Ahhoz, hogy a könyveimet meg tudjam írni sokat kellett utazni és ezt teljesen önerőből finanszíroztam. Nincs olyan hely jelenleg Európában, ahol nem a helyszínen tanulmányoztam volna a temetkezési szokásokat. Külön gondot fordítottam a katona sírok felderítésére. Erdélyben nyolcszor voltam és elsősorban a csatahelyeken lévő sírokat kerestem fel. De több alkalommal voltam az I. világháborús olaszországi csatahelyeken is. Itt bizony vannak olyan helyek, ahol egész zászlóaljak semmisültek meg, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy fedezzék a visszavonuló magyar csapatokat. Nagyon sokan haltak meg távol a hazájuktól, többségben tisztességgel el lettek temetve, de a történetük még feltáratlan. A monarchia határait körbe jártam és innen is sok anyagot szereztem a kutatásaimhoz.

Ezzel párhuzamosan a városban megalakítottuk a „Mártírok és Hősök Közalapítványt". Ez a közalapítvány teszi lehetővé, hogy az elesettek emlékműveit karba tudjuk tartani és a hősi halottainknak újabb emléktáblákat tudunk el helyezni. Évente rendszeres megemlékezéseket tartunk az elhunyt katonák tiszteletére. Ezek megkezdődnek januárban a doni évforduló kapcsán, folytatódnak március 15-én, májusban a Hősök Napjához kapcsolódóan több koszorúzást tartunk, majd október 6-án és az azt követő halottak napi megemlékezésekkel fejeződnek be az ünnepségek.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Kaposváron van egy templom, a „Hősök temploma", ami páratlan a magyarországi viszonylatban. A templom 1928-ban épült az I. világháborús katona hősök tiszteletére. A templom falán, a márványtáblákon találhatók meg az I. világháborúban elhunytak nevei. Ezt egészítette ki a közalapítványunk 2002-ben azzal, hogy a Kaposvár és környéki II. világháborúban elesettek nevei is felkerültek a templom falára. A gondolatot tovább fejlesztve 2006. október 26-án avattuk fel azt az emléktáblát, amelyen az 56-os mártírok szerepelnek.

A katonasírok helyzetének figyelemmel kísérése számomra nagyon fontos, mert a tanulmányaim alapvetően innen erednek. Számomra nincs jelentősége annak, hogy a háborúban a katona melyik oldalon harcolt. A katona abban a tudatban halt meg, hogy ő parancsot teljesített és ezt a hazájáért tette. Ezért az utókornak kötelessége megadni nekik a végső tisztelethez, kegyelethez való jogot és gondozni az emlékeiket.

Nagyon tanulságos volt számomra az, amikor a fentiekben elmondott gondolataim szellemét sikerült elfogadtatni más országok katonáival. Ennek eredménye volt az, amikor 1997-ben a szervezésemben a nagybajomi szovjet emlékművet amerikai, német, magyar katonák közösen újították fel és az amerikai katonának nem volt problémája azzal, hogy éppen a Sztálin generális fejét kellett megtisztítania.

Másik nagy sikerélményem volt a kaposvári nagy szovjet hősi emlékmű áttelepítése a Hősök Temetőjébe. Kezdetekben nagyfokú ellenállás volt az orosz hivatalos körök részéről, mert voltak már negatív tapasztalataik a szovjet katonai sírok áttelepítésével kapcsolatban, főleg az utódállamaikban. Személyesen voltam az orosz nagykövetnél és tettem arra ígéretet, hogy pluszként felvállaljuk a keleti temetőben lévő szovjet sírok rendbetételét és folyamatos gondozását. Számomra a kimondott szónak hitele van. Ezt értette meg az orosz nagykövet és ma már látja, hogy érdemes volt megtenni ezt a lépést, mert az ígéretek megvalósultak.

Kaposváron egyébként több mint ezer szovjet katona van jelenleg eltemetve. A legtöbb a régi Szabadságparkban volt, és ezt sikerült 2001-ben áttelepíteni a Hősök Temetőjébe. Az oroszok nagyon tisztelik ezeket az emlékeiket. Ugyanakkor, ha látják, hogy valaki a kegyeleti munkában segíteni akar, az illetőt nagyon megbecsülik, ezért került sor arra, hogy idén június 12-én meghívást kaptam az orosz nagykövetségre a nemzeti ünnepük tiszteletére rendezett megemlékezésükre.

Évek óta rendszeresen hívnak olyan konferenciákra, ahol a kegyeleti munkához kapcsolódó téma van a napirenden. Legutóbb 2008. április 14-25 között Voronyezsben volt egy nagy nemzetközi konferencia, amely a „Háború a Don mentén"címet kapta.A konferencia fő témáinak egyike a Don melletti magyar szerepvállalás értékelése volt. A konferencia négy szekcióban folytatta a munkáját és a negyedikben kaptam lehetőséget arra, hogy a „Katonasírok a népek közötti barátság szolgálatában"- címmel előadást tartsak. A visszajelzések azt mutatták, hogy az előadásomnak nagy sikere volt.

Nemrégiben, Toponárról jelezték, hogy régi katonai sírok találhatók a településen, de évek óta elhanyagolt állapotban vannak. Arról, hogy kik vannak ott eltemetve semmi leírást, egyéb dokumentumot nem találtunk. Megkezdtük a sírok feltárását. A sírból előkerült fegyverekből és egyéb speciális eszközökből, arra lehetet következtetni, hogy a katonák pilóták voltak. Annyi tűnt még bizonyosnak, hogy 1945 nyarán temették el őket, de arra semmi nyom nem volt, hogy a környéken ebben az időben lezuhant volna repülőgép. Ma is kutatjuk, hogy honnan kerültek ide ezek a pilóták. Az exhumálást követően egyházi tiszteletadással újra temettük a halottak maradványait a Hősök Temetőjében.

Bátran kijelenthetem egy pillanatig sem voltak veszélyben a katona sírok. Nagyon jól ismerem azokat, akik ehhez a területhez egy félreértés során hozzájutottak. Személyesen kerestem meg őket és beszéltem meg velük a problémát. Az új tulajdonosok egyértelműen azt nyilatkozták, hogy a véletlenül tulajdonukba került kegyeleti parkot ápolni, gondozni kívánják. A kegyeleti parkban egyébként 8 tiszt és több mint 170 szovjet katona van eltemetve. A II. világháborúban 1945. január elejétől március végéig ebben a térségben súlyos ütközetek zajlottak. A Margit-vonal egyik oldalán harcoló német-magyar csapatok ellenállását, a támadó szovjet-bolgár csapatok fokozatosan őrölték fel. A küzdelem során mindkét oldalon születtek hősök és ezek gyakran fizettek az életükkel a kitartásukért. Egy ilyen hőst, a Szovjetunió Hősét is eltemették itt és ez volt az oka annak, hogy orosz részről a vártnál nagyobb indulatot váltott ki a sírkert magánkézbe kerülése.

A napokban történő egyeztetések eredményeként a kiskorpádi szovjet sírkert új tulajdonosa beleegyezett abba, hogy a mintegy 700 négyzetméteres területet a Nemzeti Földalap visszavásárolja. Ezt követően a terület önkormányzati tulajdonba került. Az érintettek arról is nyilatkoztak, hogy a sírkert felújításához anyagilag is hozzájárulnak. Mi vállaltuk, hogy május 9-re az emlékművet és környékét olyan állapotba hozzuk, hogy méltó legyen a megemlékezések megtartására. Moszkvában a kérdéssel az orosz védelmi minisztérium és a külügyi tárca kiemelten foglalkozott. Ezekben a napokban több orosz tévéstáb és az Oroszországi Föderáció Nagykövetségének főtanácsosa is járt Kiskorpádon. A probléma szerencsésen zárult, megtörtént a terület rendbetétele és a koszorúzás.

És a jövő hogyan alakul?

Sok tennivalónk és adóságunk van még a hősi halottainkkal szemben, ezért lesz munkám bőven. Többek között a voronyezsi program kapcsán találkoztam olyan orosz emberekkel, akik megkerestek és felvetették, hogy tudnak magyar sírokról a falujukban, de nem tudták pontosan kinek szóljanak…