Honi koronakalandok

Az ország tavaly májusban ünnepelte a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját. Az 1848-as forradalmi eseményeket követően megszületett nemzeti haderő újdonsült történelmi „szereplőként” hamar bekapcsolódott a magyar államiságot szimbolizáló Szent Korona addigra már sok évszázadnyi kalandos történetébe. A korona forradalom alatti őrzésében és Budáról történő elszállításában az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjai, a honvédsereg tisztjei, katonák, koronaőrök, nemzetőrök egyaránt részt vettek.

„A magyar–osztrák viszony kiéleződését követően a közvéleményben és a politikusok között is megfogalmazódott az aggodalom, hogy vajon a jelvényeket rejtő koronaláda épségben megvan-e. Emiatt háromszor is ellenőrizték azokat” – olvashatjuk a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történelemtudományi Intézet (BTK TTI) kiadásában megjelent tanulmánykötetben, mégpedig Hermann Róbert írásában.

Az 1848. szeptember 28-i, november 30-i és december 18-i koronaláda ellenőrzések idején a koronaőrség vigyázta a jelvényeket, ám december 20-án tagjaikat mozgosították, s újoncok kiképzésére az ország déli részébe vezényelték. Ürményi Ferenc koronaőr kérésére Kossuth Lajos már december 21-én utasította Kiss Miklós alezredest, hogy a „korona őrzésére a nemzetőrségből elegendő erőt rendeljen ki”, aztán hamarosan annak elhelyezéséről is döntött.

„A császári-királyi fősereg 1848. december végén a magyar főváros közelébe ért, ezért Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke december 30-án Bónis Samu képviselőt megbízta a koronázási jelvények menekítésével […] Bónis december 31-én vette át a koronaládát Ürményi koronaőrtől, s 1849. január elején Debrecenbe szállította azt. A jelvényeket június elején visszaszállították Pest-Budára, majd július elején Szemere Bertalan miniszterelnök Szegedre vitette azokat. Innen július végén Nagyváradra helyeztette át őket, majd augusztus 9-én a ládával együtt érkezett Aradra. A honvéd fősereg augusztusi 9-i temesvári vereségét és a kormány lemondását követően Szemere augusztus 11-én elhagyta Aradot, s a ládát Radnán át magával vitte Lippára, onnan pedig Orsovára. Végül Orsova környékén rejtette el három társával […] augusztus 20-án vagy 23-án” – tudhatjuk meg a 796 oldalas tanulmánykötetből. Az elrejtés konkrétan elásást jelentett, a felségjelvényeket a császári hatóságok többszöri próbálkozás után végül csak 1853. szeptember 8-án találták meg.

A Szent Korona további, 2001-ig összefoglalt magyarországi kalandjainak is résztvevői voltak a honvédség tagjai. Az első világháború végén, illetve a lezárását követően kialakult kaotikus viszonyok közepette például, amikor a koronázási jelvények ismét veszélybe kerültek. Az utolsó magyar király, IV. Károly lemondása idején, az 1918–19-es magyarországi forradalmak időszakában számos elképzelés született azzal kapcsolatban, hogy mi történjék a Szent Koronával. Többek között felmerült, hogy levéltárba szállítsák, szétszereléssel megsemmisítsék, múzeumban állítsák ki, esetleg külföldi műkincskereskedőknek eladják.

„A sok tervből szerencsére semmi sem valósult meg, s ez egyértelműen a gróf Ambrózy Gyula vezette koronaőrségnek köszönhető. Általában a koronaőröknek páratlan szerepe volt abban, hogy miképp alakul az ország története. Sokkal jelentősebb, mint azt gondolnánk” – nyilatkozta a honvedelem.hu-nak Pálffy Géza a hét évszázadnyi koronatörténetet feldolgozó könyv szerkesztője.

A történész két korábbi példát is említett.

„Az, hogy Szapolyai János lett az új magyar király 1526 őszén, a mohácsi vész után, többek között annak köszönhető, hogy a csata idején ő és testvére, György, Perényi Péterrel együtt voltak a korona őrzői. Így menekítették a vereséget követően Visegrádról Trencsénbe, Szapolyaiék saját várába a koronát. Egy későbbi, az 1645. tavaszi svédek előli menekítésben, pedig Pálffy János koronaőr játszott alapvető szerepet, aki Lippay György esztergomi érsekkel és Esterházy Miklós nádorral együtt bonyolította le a korona elszállítását Pozsonyból Győrbe” – elevenítette fel a BTK TTI tudományos tanácsadója.

A tavaly november legvégén megjelent színvonalas, izgalmas tanulmánykötet példányait pillanatok alatt elkapkodták a történelem iránt érdeklődők. A már utánnyomásban, idén újra kiadott és ismét megvásárolható vaskos könyv március 21-i – a HM Katonai Örökség Főosztálya által szervezett – bemutatójának a kötet honvédségen belüli népszerűsítése mellett egy évforduló is apropóul szolgált.

Hunyadi Mátyás 560 éve hozta létre a koronaőrség „elődjét”, az 1464. évi II. törvénnyel. Ez még nem egy kifejezetten katonai alakulatot jelentett, ekkor bízták egy egyházi és egy világi személyre a korona őrzését a visegrádi vár őrségének segítségével, majd a század végétől már kizárólag mágnás nagyurak vezették azokat a koronaőröket, akik a magyar felségjelvények védelmében fegyveres szolgálatot teljesítettek.

„1790-től napjainkig a korona egyre inkább közszereplővé vált. Egyre gyakoribb nyilvános közszemléin mindig a koronaőrök adták a kíséretet és védelmet. A magyar királyi koronaőrség, mondhatnám a honvédség, nemcsak a korona szinte csodával határos fennmaradásában játszott szerepet, hanem abban is, hogy a korona a magyar államiság legfőbb jelképévé vált” – tette hozzá Pálffy Géza történész, a HUN-REN BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője.

A Nemzeti Múzeumból az Országház kupolacsarnokába 2000 januárjában költöző, a nagyközönség számára, immár „állandó közszemlére” helyezett Szent Korona, jogar, országalma és koronázási kard őrzését napjainkban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Koronaőrség látja el. Tagjai közül többen is eljöttek a honi koronakalandokat feldolgozó, mintegy 300 gyönyörű képpel díszített kötet bemutatójára, a felségjelvények és őrzőinek múltját így összekötve a jelennel.

Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztályának vezetője az esemény helyszínén elmondta, hogy terveik szerint a mostani első honvédelemmel kapcsolatos könyvbemutatójukat további hasonlók követik majd.