Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd emlék- és teljesítménytúra – másodszor

Szöveg: Zilahy Tamás |  2012. május 2. 11:35

A Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület (SZKHSE) és az MH Altiszti Akadémia május 12-én, szombaton rendezi meg 2. honvéd emlék- és teljesítménytúráját a Pilisben és a Visegrádi-hegységben. A honvedelem.hu –  e nagyszabású sportversennyel kapcsolatos – kérdéseire Kobzos Csaba szervező válaszolt.

Idén másodszor rendezik meg a túrát. Lehet, hogy hagyomány lesz belőle?

Szeretnénk. Mint ismert, az első honvéd emlék- és teljesítménytúra tavaly május 21-én indult. Az előző évi visszajelzések alapján idén ismét megrendezzük. A túrára minden évben a magyar honvédelem napja alkalmából, május 21-e körül kerül sor.

1595935209
Mennyien vettek részt rajta a múlt évben?

Tavaly pontosan 176 fő indult gyalogtúránkon. Itt szeretném megjegyezni, hogy 2011 októberében – hagyományteremtő céllal – szintén első alkalommal rendeztük meg az 1. SZKHSE ‘56-os emlék- és teljesítménytúránkat, amelyen 238-an indultak. Ezt a versenyt idén október 20-án újra megrendezzük.

Mekkora érdeklődésre számítanak a mostani, május 12-i versenyen?

Szeretnénk, ha 500–600 fő indulna. Sajnos az indulók létszámát elég nehéz előre megbecsülni, mert sok minden befolyásolja, például az időjárás, más rendezésű gyalogtúrák és így tovább.

Lesznek-e újdonságok a túrán 2012-ben?

Lesznek, mert igyekszünk változatosabbá, színesebbé tenni az erőpróbát. Újdonság, hogy a Pilisszentlászlón és Visegrádon található ellenőrzőpontokon zsíros vagy vajas kenyér, hagyma és savanyúság várja a túrázókat a helyi önkormányzatok felajánlásának köszönhetően. Kő-hegyen az íjászatot díjmentesen kipróbálhatják a túrán indulók, továbbá egy masszőr frissíti fel a túrázók fáradt lábait egy gyors masszázzsal. A mostani gyalogtúrára egyébként meghívást kaptak gyengén látók is.

Kedvcsinálónak még elmondanám, hogy a tavalyi túránkról a sportegyesület honlapján olvashatnak részleteket és láthatnak fotókat.