Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2008-ban befejeződhet az EU boszniai küldetése

2007. október 8. 13:21

A Bosznia-Hercegovinában zajló stabilitási folyamatról, Koszovó jövőjéről és a bosnyák-magyar kapcsolatokról tárgyalt vasárnap Budapesten Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Selmo Cikotic bosnyák védelmi miniszter.

Az első téma a Bosznia-Hercegovinában zajló, eredményes stabilitási folyamat volt, amely a bosnyák, a horvát és a szerb nép együttélését tudja biztosítani – mondta Szekeres Imre a távirati irodának.

Hozzátette: boszniai kollégájával együtt az a véleménye, hogy az EU ALTHEA néven indított önálló válságkezelő műveletét 2008-ban be lehet fejezni, mert sikerült Bosznia-Hercegovinában újjászervezni a honvédséget, rendőrséget, és ezek a boszniai állami szervek folyamatosan veszik át a katonai, rendőri feladatokat az EU-egységtől.

Ezután már csak összekötői, tanácsadói és kiképzői felkészítői támogatásra van szüksége Bosznia-Hercegovinának, amit a Magyar Köztársaság biztosítani fog – tette hozzá.

Mint mondta, a megbeszélésen szóba került Koszovó jövője is. Emlékeztetett rá: az ENSZ Biztonsági Tanácsában december 10-éig meg kell állapodnia az érintetteknek Koszovó státusáról.

Megjegyezte: boszniai kollégájával együtt mindent megtesznek azért, hogy ez a megállapodás létrejöjjön, mert – mint mondta – ahogy a volt Jugoszláviában a polgárháború, az etnikai konfliktus annak idején Koszovóban kezdődött, jó lenne, ha ott is fejeződne be. Szavai szerint készülnek arra is, ha nem sikerülne megállapodni, de Magyarország azon van, hogy az érintett országok és népek együtt állapodjanak meg az átmeneti menetrendben.

A boszniai-magyar kétoldalú kapcsolatokról szólva a miniszter megjegyezte: az újjászerveződött boszniai hadseregnek a Magyar Honvédség jelenleg is felkészítő, kiképző és logisztikai támogatást ad.

Ennek kibővítéséről tárgyaltunk. Ennek keretében a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen nyelveket és katonai ismereteket szereznének a boszniai hadsereg mindhárom nemzetének tisztjei, és részt vennének Szolnokon a békefenntartói kiképzési tanfolyamon a katonáik. De más együttműködésre is nyitottak vagyunk – hangsúlyozta Szekeres Imre.