Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ûrt tölt ki az Excalibur

2007. október 8. 12:47

Excalibur a neve annak az új robotrepülőgépnek, amely a jelenleg fegyverekkel is ellátott robotrepülőgépek és az A-10 csatarepülő közötti űrt hivatott kitölteni. Amennyiben a típust rendszeresítik, akkor legkorábban a következő évtized elején lehet majd a levegőben látni.

A hétméteres fesztávolságú és 1200 kg maximális felszállósúlyú gép összesen 180 kilogrammnyi hasznos terhet, azaz leginkább fegyverzetet képes magával vinni. A gépet eleve úgy tervezték, hogy gond nélkül fogadni tudja a Hellfire, APKWS II és SPIKE rakétákat, valamint a Viper Strike precíziós siklóbombát. A jövőben valószínűleg az SDB bombát is látni fogjuk majd rajta. Az Excalibur meglehetősen sokoldalúnak ígérkezik, hiszen képes lesz függőlegesen fel- és leszállni (VTOL), nagy terhelésnél megelégszik rövid felszállóúttal, illetve a hagyományos leszállásnál sem kell túlméretes pályában gondolkodni (STOL/STOVL).

Képes lesz arra, hogy meglehetősen gyorsan elérje célterületét (max. sebesség 850 km/h), illetve igen kis sebességgel, mindössze 180 km/h-val járőrözzön egy terület felett. Ennek köszönhetően lényegesen gyorsabban érhet egy terület fölé, mint bármelyik helikopter, illetve gyorsabb az A-10 csatarepülőnél is.

Az Excalibur sok tekintetben nem lesz szokványos. A földön a fegyverek a szárny fölötti pilonokon helyezkednek el, hogy így védve legyenek az esetleges felverődésektől. Felszállás után a gép egyszerűen a hátára fordul, s úgy repül tovább, így a fegyverek is a megszokott helyükre, azaz a szárny alatti pilonra kerülnek. A meghajtásról egy sugárhajtómű gondoskodik, amely elfordítás után egyben a függőleges felszálláshoz szükséges felhajtóerőt is termeli. A gépet ilyenkor három, akkumulátorról működtetett, vízszintesen elhelyezett rotor tartja egyensúlyban.

A sugárhajtóműnek köszönhetően az Excalibur lényegesen magasabban közlekedhet, mint a jelenleg használt robotrepülőgépek legtöbbje, s akár 13 km magasságban is járőrözhet.

Szintén újdonságnak számít, hogy a mai robotrepülőgépekkel ellentétben az irányításról kizárólag a robotrepülőgép fog gondoskodni, azaz nem lesz szükség arra, hogy műholdas vagy rádiókapcsolattal a gépet a földről repüljék. Természetesen a fegyverek kezelését, illetve a célok felderítését és azonosítását továbbra is emberek végzik majd.