Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

600 fővel növelnék a honvédség létszámát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 22. 16:42

Általános vitára bocsátotta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfői ülésén azt a határozati javaslatot, amely 600 fővel bővítené a honvédség létszámát; elfogadták az önkéntes tartalékos rendszer kialakításának felgyorsítását is.

A bizottság előtt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az eddigi határozat úgy módosul, hogy a katonai felsőoktatásban részt vevő hallgatók részére létrehoznának egy zászlóaljat, amely összesen hatszáz fős bővítést jelentene. A bizottság elé került az a törvényjavaslat is, amelyben a honvédelmi tárca egy évvel előrébb – 2012 január helyett 2011 január 1-re – hozná a tartalékos rendszer kialakításának kezdetét.

A módosításban felépítették, és egyértelműsítették a tartalékos rendszer elemeit – hangsúlyozta az államtitkár. Ezek szerint a rendszernek két fő komponense van, amelyeken belül még két-két elemet tartalmaz. Az első lépés a védelmi tartalék kialakítása lesz, amelybe beletartoznának például azok az önkéntes tartalékosok, akik a honvédségi objektumok őriznék, illetve a műveleti tartalékosok, akik főleg leszerelt katonák, vagyis már kiképzett, gyakorlott emberek. Háború, vagy egyéb fenyegetés esetén például ezeket hívnák be első körben, míg a potenciális hadköteleseket csak az utolsóban. A rendszerbe a tervek szerint 8000 főnyi önkéntes tartalékos tartozna – fűzte hozzá. Simicskó István szerint az első lépcső kialakításához egy év és 75 millió forint elegendő lenne.

Iváncsik Imre, a bizottság MSZP-s alelnöke az ülésen azt hangoztatta, hogy egyetértenek a tartalékos rendszer kialakításának felgyorsításával, de azt nem tudják támogatni, hogy a kormány abból kiindulva, hogy teljesítse az ígéreteit, beöltözteti egyenruhába az eddig is őrzés-védéssel megbízott embereket. Illetve azzal sem értenek egyet, hogy a köztársasági őrezred helyett a jövőben a honvédség katonái őrizzék fegyveresen a nemzeti ereklyéket.

Logikus, hogy szerződést kössenek azokkal az eddigi őrző–védőkkel, akik önkéntes alapon belépnének a rendszerbe, miért zárnák ki azokat, akik ma is a katonák mellett szolgálnak? – tette fel a kérdést az államtitkár.

Az ereklyék őrzésével kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem azért jönnek be a katonák például a Parlamentbe, hogy fegyverükkel bárkiben kárt tegyenek, a külső védés továbbra is a köztársasági őrezred dolga maradna – tette hozzá. Mint kijelentette: nem a „katonai puccs" a cél, hanem a méltó őrzés.

A javaslatokat végül 15 igen (Fidesz-KDNP és a Jobbik) és 4 nem (MSZP és LMP) szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a bizottság.