Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A C-17-es programról is tárgyalt Rómában Vadai Ágnes

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. július 3. 6:47

Az olasz kormány megvizsgálja, hogyan tudna repülési órát vásárolni a NATO stratégiai légi szállítási programjában – mondta el Vadai Ágnes, a honvédelmi minisztérium államtitkára Rómában folytatott tárgyalásai után.A kétnapos program során a két fél áttekintette a magyar-olasz kétoldalú katonai kapcsolatok helyzetét, fejlesztési lehetőségeit.

2009. június 29-én, Giuseppe Cossiga olasz védelmi államtitkár meghívására, Dr. Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár vezetésével hivatalos delegáció utazott Rómába. A két ország rendkívül szoros kapcsolatokat ápol katonai téren, mind NATO, mind EU keretek között együttműködnek békeműveleti tevékenységük során.

Dr. Vadai Ágnes és vendéglátója a megbeszélések során kitért olyan átfogó, kül- és biztonságpolitikai kérdésekre, mint a NATO és az EU stratégiai partnersége, a két szervezet katonai és békeműveleti szerepvállalása, de terítékre került a mindkét felet érintő energiabiztonság kérdése is.

A magyar honvédelmi államtitkár ellátogatott az olasz nemzetvédelmi egyetemre, a CASD-ra, valamint megbeszéléseket folytatott külügyminisztériumi és szenátusi vezetőkkel is.
Az államtitkár asszony olasz partnerével folytatott tárgyalásait összegezve kifejtette, Olaszország még a tervezés időszakában jelezte, csatlakozik a NATO stratégiai légi szállítási programjához, amelynek keretében már az idén munkába állhat a C-17-es szállítógépekből álló flotta, amelynek Magyarország, a pápai repülőbázis ad otthont. A gazdasági válság következtében azonban Róma később kivonult a kezdeményezésből, most viszont “az olasz fél kifejtette, a jövőben nem zárkózik el repülési óra-vásárlásától" – mondta el Vadai Ágnes. Hozzáfűzte, tárgyalópartnere, Giuseppe Costiga, az olasz védelmi minisztérium államtitkára “megígérte, megvizsgálják, hogyan tudnának mégis repülési órát vásárolni" a stratégiai légi szállítási programban. Szerinte ez nagyon nagy eredmény, mert korábban Olaszország mereven elutasította a részvételt.

1595888754
 

Tavaly októberben fejeződött be az alapító memorandum aláírási folyamata, így hatályba lépett a NATO C-17-es katonai szállítógépek beszerzését és üzemeltetését célzó, úgynevezett Stratégiai Légi Szállítási Kezdeményezése, amely pápai bázissal egyelőre három óriásgépet fog állomásoztatni. Magyarország mellett eddig kilenc másik NATO-tagállam – Bulgária, Észtország, Litvánia, Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovénia és az Egyesült Államok -, valamint a nem NATO-tag Finnország és Svédország csatlakozott a kezdeményezéshez.
Az aláírási folyamat befejezésével létrejött az úgynevezett légi szállítási szervezet (NAMO), amely hivatalosan birtokolja majd az amerikai gyártmányú gépeket. A részt vevő országok a gépeket egymással megosztva üzemeltetik, és így egyéni képességeiket meghaladó kollektív képességeket hoznak létre. A gépek felszerelése és személyzetük kiképzettsége megegyezik a C-17-eseket önállóan is birtokló országokban (Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia) érvényes szinttel.

A magyar felségjellel ellátott új Boeing C-17 Globemaster III. típusú óriás szállítógépek a tervek szerint jövő nyárig érkeznek Pápára.

1595888754