Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A “civil” tábori püspök

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. november 22. 9:12

Bíró Lászlót ezen a héten nevezte ki katonai ordináriusnak XVI. Benedek pápa.A friss kinevezett a magyarországi tábori püspökségek történetében egyedülálló módon katonai rang nélkül, civilként tölti be ezt a tisztséget.

Bíró László a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciában betöltött családreferensi posztját továbbra is megtartja.

A  püspök  a kinvezését követően az MTI-nek elmondta, hogy a szolgálatukat teljesítő katonák körében komoly munkát végez a Magyar Katolikus Egyház. Életvezetési tanfolyamokat szerveznek katonáknak, nyári táborokat tartanak a katonaszülők gyermekeinek. Ezenkívül foglalkoznak a Magyar Honvédség civil alkalmazottainak lelkigondozásával is.

Feladatairól szólva elmondta továbbá: koordinálja majd a katonaságnál dolgozó mintegy tíz lelkész tevékenységét és kapcsolatot tart a világ többi országában működő katonai ordináriussal és a Honvédelmi Minisztériummal.

A katolikus egyházi jogszabályok szerint a tábori püspök rangja egyenlő a megyéspüspökkel, a tábori püspökség intézménye önálló egyházmegyének számít – közölte a katonai ordinárius.