A doni hősökre emlékeztek

A szentmise után a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán folytatódó megemlékezésen részt vett – többek között – Mádl Dalma asszony, a volt államfő felesége, Lányi Zsolt az Országgyűlés honvédelmi bizottságának korábbi elnöke, a Honvédelmi Minisztérium több vezetője, a Magyar Honvédség számos alakulatparancsnoka, bajtársi egyesületek, társadalmi szervezetek, veteránszövetségek képviselői és hozzátartozók. 

A lélekharang után a Himnusz hangzott el, majd Vihar Béla „Egy katona megy a hóban" című versét hallhatták a jelenlévők. Az alsónémedi Magyarok Nagyasszonya Kórus előadásában csendült fel a „Boldogasszony Anyánk", végül Körömi Ferenc: „A doni hősök emlékének" című verse hangzott el.

Megemlékező beszédében dr. Szakály Sándor történész utalt rá, hogy mindössze húsz esztendeje emlékezhetünk meg a doni hősökről, akikről évtizedeken keresztül beszélni sem volt szabad.

Pedig hősök voltak, aki az utolsó pillanatig kitartottak, helytálltak a sokszoros túlerő ellen akkor is, amikor szövetségeseik már régen visszavonultak. Az utánpótlás nélkül maradt, nem megfelelően felszerelt, ellátott és kiképzett hadsereg sorsa a dermesztő télben megpecsételődött.

A kegyetlen küzdelemben – 1943. január 12. és február 9. között, a csaknem 200 ezer fős 2. magyar hadseregből  42 ezren életüket vesztették 28 ezren megsebesültek és  mintegy 26 ezren fogságba estek. A Donnál harcoló magyar katonák kivétel nélkül teljesítették kötelességüket, és maradéktalanul végrehajtották elöljáróik parancsát.

Először az államfő nevében helyezte el a megemlékezés koszorúját Szegő László Attila ezredes, a Köztársasági Elnöki Hivatal honvédelmi főosztályvezetője, főhadsegéd. Ezt követően Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevében kabinetfőnöke koszorúzott.

A honvédelmi miniszter képviseletében dr. Szarka Gábor kabinetfőnök, a HM Honvéd Vezérkar főnöke nevében pedig Juhász István vezérőrnagy, törzsigazgató helyezték el a megemlékezés koszorúit az emléktáblánál.

Ezután a társadalmi szervezetek, bajtársi egyesületek, veteránszövetségek vezetői, képviselői, majd a hozzátartozók, családtagok helyezték el a virágaikat a múzeum falánál.

A budavári megemlékezést a Szózat és a Magyar takarodó hangjai zárták.

Háttér: a 2. magyar hadsereg a keleti fronton

Az utánpótlás elégtelen volta a harcoló alakulatokat is sújtotta, de embertelen körülményeket teremtett a munkaszolgálatos csapatoknál. A lőszer és üzemanyag éppúgy kevés volt, mint az élelmiszer és a ruházat. A kimerült katonák leváltására, a súlyos veszteségeket szenvedett csapatok kivonására nem került sor.

A magyar katonai és politikai vezetés már baljóslatú előjelnek tekinthette volna a szovjet csapatok hatalmas erejű

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédség alakulata volt, amelyet 1942-ben állították fel, és a keleti frontra küldték harcolni. A hadsereg 1943. januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet, felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda értelmetlenül a mínusz 40 fokos orosz télben, miközben a főparancsnokság és az ország vezetése szinte semmit nem tett az előre látható katasztrófa elkerülése érdekében.

Fotó: Galovtsik Gábor és archív