Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A finn tapasztalatokról tájékozódott a tárca parlamenti államtitkára

Szöveg: kormany.hu |  2011. október 18. 17:54

Simicskó István, Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára – október 18-án, kedden – hivatalában fogadta Pekka Tuunanen-t, a Finn Nemzeti Kiképző Egyesület vezérigazgatóját, aki a Finn Köztársaság Budapesti Nagykövetsége vendégeként tartózkodik Magyarországon.

Pekka Tuunanen a közel háromszázötvenezer fős finn Önkéntes Tartalékos Rendszer felépítéséről és működéséről tájékoztatta magyar partnerét. A vezérigazgató egyébiránt azt a Finn Nemzeti Kiképző Egyesületet irányítja, amely a finn tartalékos katonák képzésében jelentős szerepet vállal immár tizennyolc esztendeje.

Simicskó István örömmel fogadta a tájékoztatást a finn tapasztalatokról, hiszen a Honvédelmi Minisztérium a magyar Önkéntes Tartalékos Rendszer létrehozásán dolgozik. A honvédelmi tárca parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a jelenlegi, több mint kétezer fős magyar tartalékos erő hat-nyolcezerre történő bővítése mellett a kormányzati ciklus végéig.

A Finn Nemzeti Kiképző Egyesület vezérigazgatója felajánlotta közreműködését egy 2012-ben Magyarországon megrendezendő, az Önkéntes Tartalékos Rendszerről szóló konferencia megszervezésében.

1595926228

 Fotó: Galovtsik Gábor