Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A hazáért mindhalálig!”

Szöveg: Szűcs László |  2010. május 29. 18:34

Katonai tiszteletadással fogadták Hende Csabát és munkatársait szombaton délután a Honvédelmi Minisztérium előtt. A szombaton megalakult második Orbán-kormány honvédelmi minisztere katonai hagyományőrzők kíséretében érkezett az új kormány eskütételét követő Kossuth téri nagygyűlésről a Balaton utcába.

Szombat délután a Parlamentben tett ünnepélyes esküt Orbán Viktor második kormánya. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter az eskütételt követő Kossuth téri nagygyűlés után közvetlen kollégái – köztük Simicskó István, a minisztérium leendő parlamenti államtitkára és Csampa Zsolt, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke – társaságában, 1848-as, első- és második világháborús, valamint az 1956-os forradalom egyenruháiba öltözött katonai hagyományőrzők kíséretében érkezett meg a Honvédelmi Minisztériumhoz. A Magyar Köztársaság elnöke által néhány órával korábban kinevezett tárcavezetőt katonai tiszteletadással fogadták a Balaton utcai objektumban.

1595902552
Már a Kossuth szobornál is sokan várták a honvédelmi minisztert és kísérték el egészen a Honvédelmi Minisztérium épületéig, ahol ugyancsak több százan voltak kíváncsiak Hende Csaba ünnepélyes fogadására. A Balaton utcában csatlakozott a menethez Fodor Lajos, a minisztérium leendő közigazgatási államtitkára.

A katonai tiszteletadással történő fogadásra meghívott díszvendégek között ott volt dr. Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere, Lőrincz Kálmán nyá. vezérezredes, Deák János nyá. vezérezredes, korábbi vezérkari főnökök, illetve Nemeskürty István író is. A Himnusz elhangzása után dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet.

„Kossuth Lajos szobrától jövök. Sereggel jöttem a seregemhez, a Magyar Honvédséghez. A seregemben ott masíroztak és elkísértek a ’48-as szabadságharc huszárjai, az első világháború bakái, a második világháború magyar katonái és ’56-os szabadságharcunk dicső forradalmárai is.

Honvédek! A mai naptól a szolgálati elöljárótok vagyok, ezért elrendelem és megparancsolom, hogy a két sereg örökre egyesüljön és forrjon eggyé! Megparancsolom, hogy minden magyar katona, hogy minden magyar honvéd, aki ma szolgál a Magyar Honvédségben, lélekben szorítsa meg az egykor volt dicső honvédő erőknek kezét azért, hogy együtt tudjuk majd felépíteni a 21. század korszerű Magyar Honvédségét.

1595902552

Honvédek! Elöljárótok vagyok, de tartalékos honvéd tisztként régebben is, most is és a jövőben is elsősorban a bajtársatoknak érzem magam. Egyek vagyunk! Minden időben, jóban és rosszban számíthattok rám. Mindig a szemem előtt fog lebegni Zrínyi Miklós intelme, amely úgy szól: „Azért bízták rád a hadat, hogy gondot viselj rá!"

Ti számíthattok rám és én is számítok rátok. Számítok arra, hogy eskütökhöz híven, minden bajtól és veszélytől oltalmazzátok édes hazánkat. Köztünk sok szóra nincsen szükség, hiszen régóta ismerjük egymást. A katonai esküt ti is, én is letettük már régen. Ezért aztán mindenki tudja, és tudhatja az egész világ, hogy a magyar nemzet szabadságáért, jogaiért és méltóságáért és a haza függetlenségért, mi együtt, ha kell, az életünket is feláldozzuk! A néppel tűzön, vízen át! A hazáért mindhalálig!" – mondta Hende Csaba.

Az új honvédelmi miniszter katonai tiszteletadással történő fogadása a díszszázad díszmenetével ért véget. A rendezvényt követően újságírói kérdésre válaszolva Hende Csaba elmondta: a hivatalos átadás-átvételre hétfőn kerül sor, most alkotmányos kötelességének eleget téve aláírja azokat a papírokat, melyekkel átveszi a felelősséget. Az Orbán-kormány tárcavezetője szerint három legfontosabb feladata a Magyar Honvédség megerősítése, a katonák életpályamodelljének bevezetése, valamint a Magyar Honvédség imázsának, közmegbecsülésének a réginél magasabb szintre emelése lesz.

Kapcsolódó írás:
Letette hivatali esküjét az új honvédelmi miniszter

1595902553
 

1595902553
 

1595902553
 

1595902553
 

1595902553
 

1595902554
 

1595902554
 

Fotó: Galovtsik Gábor