A szövetség nem hagyja magára Afganisztánt
Szöveg: kormany.hu | 2012. február 3. 13:19Rendben halad Afganisztánban az a folyamat, amelynek során a NATO vezette nemzetközi erő (ISAF) fokozatosan, tartományról tartományra és térségről térségre haladva átadja a biztonság fenntartásáért viselt felelősséget és az ahhoz kapcsolódó feladatköröket az afgán fegyveres erőknek – hangsúlyozta Hende Csaba Brüsszelben. A honvédelmi miniszter a NATO-országok védelmi minisztereinek február 3-án, pénteken záruló tanácskozásán vesz részt.
Mint mondta: a NATO főként a biztonsági struktúrák kialakításához nyújthat segítséget a közép-ázsiai országban. Úgy vélekedett, nagy kérdés lesz a jövőben az afgán biztonsági erők finanszírozásának problémája.
Hende Csaba hozzátette: a miniszterek önkritikus megállapítása szerint a líbiai műveletek megmutatták, hogy a NATO-nak erősítenie kell bizonyos jellegű kapacitásait, és hogy e téren közös erőfeszítésekre van szükség.
A magyar honvédelmi miniszter február 2-án, csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Alexandr Vondra cseh védelmi miniszterrel a katonai együttműködés elmélyítéséről. Szó volt a pilótaképzésről, amely alatt elsősorban az Mi–17-es típusú helikopterek személyzetének cseh-horvát képzési programjához való magyar csatlakozás értendő, másfelől azonban szóba jöhet e vonatkozásban az L–159-es típusú, cseh gyártmányú kiképzőgépek alkalmazása is.
Fotó: nato.int
(HM Sajtóiroda; forrás: MTI)