Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt járjuk a jövőbe vezető utat

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. augusztus 31. 18:28

Kívánom, hogy tanulmányaitok során találjátok meg azt, amit szívesen választotok feladatotokká, munkátokká, hivatásotokká – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter augusztus 31-én Debrecenben, a 2012–2013-as tanév ünnepélyes tanévnyitóján.

Pénteken délután, a debreceni Kossuth téren tartották a 2012–2013-as tanév ünnepélyes tanévnyitóját. Az eseményen köszöntőt mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter is.

A Honvédelmi Minisztérium és a városi önkormányzat együttműködési megállapodása révén a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium a honvédelmi nevelés programjában kiemelt szerepet tölt be. A tanévnyitón többek között részt vett Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

(További részletek hamarosan!)