„Éljen a haza! Rajta vadászok!”

Az 1807-ben született Batthyány Lajos a zágrábi jogi akadémián tanult. Azonban eközben katonatisztnek állt, s részt vett a Miklós-huszárokkal egy olaszországi hadjáratban, s hadnagyi rangot ért el. Bár ellentmondóak a beszámolók, a jogi iskoláit katonáskodása alatt fejezte be. Harminckét éves korában kezdett komolyabban a politikusi pálya gondolatával foglalkozni: az 1839-1840-es pozsonyi országgyűlésben az ellenzék vezére volt. Batthyány Lajos politikusként a reformok híve volt, s ebben a minőségében eleinte mindenben egyet értett Széchenyi Istvánnal. Abban is osztotta a nézeteit, hogy az átalakítások élén a főnemességnek kell állnia. Miután 1847-ben az országgyűlés Pest megyei követévé választották, a diétában Kossuth Lajos vette át a szerepét.

1847. novemberében utoljára hívták össze a pozsonyi (rendi) országgyűlést. Ezen már határozott politikai programmal állt elő az ellenzék. Kossuth Lajos nagy ívű beszédében (amit 1848. március 3-án mondott el) egyebek mellett követelte a jobbágyok felszabadítását, népképviseleti parlament létrehozását, valamint egy felelős magyar kormány megalakítását. A politikus nem feledkezett meg a Habsburg birodalom Magyarországon kívül eső feléről sem: az ott élők számára alkotmányt akart kiharcolni. Egyesek úgy tartják, hogy ennek a törekvésnek jelentős szerepe volt a Bécsben március 13-án kirobbant forradalomban. Alig két nappal később Magyarországon is forradalmi események következtek be: a radikális ifjak érvényt szereztek a tizenkét pontnak, amit 14-én szavazott meg a pozsonyi országgyűlés.

V. Ferdinánd kezdetben nem akarta aláírásával szentesíteni a diéta döntését, ám a 15-ei események hallatán végül is beleegyezett. Március 17-én pedig hozzájárult Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez. A felelős kormány tagjai között volt – mások mellett – Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István és Mészáros Lázár is. Az új kormány egyik első intézkedése volt az úgynevezett április törvények elfogadtatása az országgyűlésben. Ez egyrészt a reformokról (jobbágyfelszabadítás, a közteherviselésről, az államszervezet átalakításáról) rendelkezett, de kimondta Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását is. A törvények jelentős mértékben hozzájárultak a független Magyarország létrehozásához, aminek egy fontos eleme volt az önálló honvédelem, ugyanis a Magyar Királyság nem rendelkezett sem önálló hadsereggel, sem pedig független karhatalommal. Ezek létrehozását két úton igyekezett a kormány megteremteni.

Egyrészt Batthyány Lajos elérte, hogy a Magyarországon állomásozó csapatokat a kormány irányítása alá rendeljék. Másrészt az április törvényekben rendelkeztek egy Nemzeti Õrsereg (vagy Nemzetőrség) létrehozásáról is, ami szintén szerepelt a 12 pont között. Eleinte a szolgálat kötelező volt, abban minden 20 és 50 év közötti, legalább 200 forint értékű házzal, vagy földdel, és 100 forint éves jövedelemmel rendelkező férfinak részt kellett vállalnia. A katonáskodása mikéntje (gyalogos, vagy lovas) ugyan választható volt, ám gyalogos szolgálat mindenképpen várt a férfiakra. A toborzást az áprilisban megalakított Országos Nemzetőrségi Haditanács intézte. Ezt később beolvasztották a hadügyminisztériumba, ahol eleinte Mészáros Lázár (mint honvédelmi miniszter) intézte az ügyeket. Ez a jog utóbb (1849. májusában) Szemere Bertalan belügyminiszterre szállt át.

Mint minden új szervezet, ez is számos gyerekbetegséggel küzdött. Partium és Horvátország nélkül is jelentős 350-380 ezres létszámból állt, ám ebből csupán hatezer fő volt lovas nemzetőr. A törvény hiányossága volt az is, hogy az nem rendelkezett tüzérség felállításáról. Ugyan a kiképzésüket meglett katonaemberek (korábbi császári és királyi katonatisztek) irányították, a szolgálati idő olyan rövid volt (négy-nyolc hét között alakult), hogy nem igazán szokhattak bele a szolgálatba. Ezek a hiányosságok már a fegyverkező és lázadozó horvátok és szerbek elleni fellépésben megmutatkoztak. A Magyarországon élő nemzetiségiek egyébként az országon belül akarták magukat önálló nemzetként elismertetni. A szerbek és a horvátok – akik egyébként is élvezték a bécsi udvar

Miután nem váltotta be az első formátumú Nemzetőrség a hozzáfűzött reményeket, Batthyány Lajos egy augusztusi rendeletében immár olyan nemzetőrökből álló haderő létrehozásáról intézkedett, melyben már nem volt kötelező a részvétel. Ez volt az önkéntes mozgó nemzetőrség. Ez már hasonló alapon szerveződött, mint a honvédség, tagjaiknak a honvédekkel megegyező fizetés járt. A századokba szervezett nemzetőrök immár jobb kiképzést is kaptak. A miniszterelnök négy tábort jelölt ki a számukra, melyek központja Pápa, Szolnok, Arad és Vác voltak. Az egyes körzetekben azonban eltérő volt az önkéntesek aktivitása: Vác és Pápa négy zászlóaljnyi (mintegy 4000 fős) nemzetőrséget állított ki, míg a másik kettő csupán egy zászlóaljnyi önkéntes tudott felmutatni. A nemzetőr zászlóaljakat később beolvasztották a honvédségbe.

Augusztusra egyértelmű volt, hogy a horvátok, Josip Jellasics vezetésével rárontanak a forradalmi Magyarországra. A katonatisztet a támadás gondolatában a bécsi udvar is támogatta. Ezt érzékelve Batthyány Lajos Deák Ferenccel karöltve 29-én a királyhoz fordult, hogy az állítsa le a horvát katonai akció előkészületeit. Az uralkodó formálisan ugyan lemondásra szólította fel a horvát bánt, ám az nem tett eleget a felhívásnak. Augusztus 31-én ráadásul V. Ferdinánd egy okiratban az április törvények visszavonására szólította fel a magyar kormányt, ami, ha ezt nem teszi meg támadásra számíthat. Batthyány Lajos látva a háborús előkészületeket a legfőbb céljának a horvátok megállítását tartotta. Josip Jellasics egy 35 ezres hadsereg élén végül is szeptember 11-én lépte át a magyar határt. A magyar hadsereg

A horvát támadással egy időben Batthyány Lajos és kormánya (Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és a hadügyminiszter Mészáros Lázár kivételével) lemondott, ám – mások mellett – a nádor nyomására, visszavonta az elhatározását. Az immár csupán ügyvezető kabinet szeptember 13-án a támadásra válaszul népfelkelést hirdetett. A kormány szeptember 16-án létrehozta az ideiglenes Országos Honvédelmi Bizottmányt, amit később véglegesítettek. E testület – melynek elnöke Kossuth Lajos lett – legfőbb feladata Batthyány Lajos honvédő terveinek felülvizsgálata volt. Az ideiglenes miniszterelnök szeptember 25-én, majd később 28-án is igyekezett V. Ferdinánddal elfogadtatni a többszörösen átalakított kormánynévsort, ám erre az uralkodó nem volt hajlandó. Az időközben jelentősen megerősödött magyar csapatok szeptember 29-én Pákozdnál megütköztek a horvát hadakkal és megfutamították Josip Jellasicsot.

Ez sem tartotta vissza Batthyány Lajost azonban attól, hogy – látva a bécsi udvarral folytatott tárgyalásai kudarcát – 1848. október 2-án másodjára és végleg lemondjon a miniszterelnöki posztról. Ezt követően közkatonaként belépett a seregbe, ám egy csatában leesett a lováról. Felépülése után újból országgyűlési követté választották. Október végére Josip Jellasics jelentősen megerősítette hadseregét, majd Alfred Windisch-Gratz csapataival egyesülve Schwechatnál legyőzte a Móga János vezette magyar csapatokat. A csatavesztés után úgy döntött a kabinet, hogy – miután a főváros védelmét nem tudja megoldani – Debrecenbe költözteti a kormányt. Ez végül január elején a téli hadjárat kudarcai (Eperjes, Kassa eleste, móri csatavesztés) következett be. A döntést Batthyány Lajos mindvégig ellenezte.

Az országgyűlés végül a volt miniszterelnököt több társa élén Alfred Windisch-Gratzhez menesztette, hogy puhatolja ki a katonatiszt szándékait. Batthyány Lajos azonban ismét kudarcot vallott, hiszen még csak nem is fogadta a tábornagy. Ezt követően visszautazott Pestre, ahol január 8-án a Károlyi-palotában fogták el. Egy budai laktanyában raboskodott, ám később – a tavaszi hadjárat sikereit látva – az udvar átszállíttatta az egykori miniszterelnököt Olmützbe. Itt a hadbíróság augusztus 16-án ült össze. A törvényszék egy klasszikus koncepciós eljárást folytatott le az ex-miniszterelnök ellen. Ezt jelzi, hogy Ferenc József (aki V. Ferdinándot követte a trónon) csupán 1848. október 3-a után tekintette az országot rebellis országnak, Batthyány Lajost azonban az 1848. tavaszi-nyári tetteiért vonták felelősségre.

A miniszterelnököt először életfogytig tartó börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték, ám ezt – az udvar nyomására – halálbüntetésre módosították, ám ezzel együtt a császár kegyelmébe ajánlották őt. Batthyány Lajost azonban időközben Pestre szállították, így a kegyelmezés joga Jacob von Haynauhoz került. Õ október 3-án hagyta jóvá az ítéletet, s elrendelte a felakasztását. Batthyány Lajos felesége azonban egy tőrt csempészett be férje cellájába, aki a nyakán súlyos sebeket okozott. Október 6-án (az aradi vértanúk kivégzésének napján) gyógyszerekkel olyan állapotba hozták, hogy végre tudják rajta hajtani az ítéletet. A vesztőhelyen azonban nem volt akasztófa. A pest-budai katonai körzet parancsnoka azonban nem akarta elhalasztani a kivégzést, ezért úgy döntött, hogy az egykori miniszterelnököt agyonlöveti. Batthyány Lajos – bár a súlyos vérveszteségtől gyenge volt – az ítélet végrehajtását „éljen a haza, rajta vadászok" felkiáltással várta.