Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ép testben ép lélek

Szöveg: VJ |  2009. június 23. 14:21

„Imádkozzunk azért, hogy ép lélek legyen ép testben”, aggodalmaskodott Juvenalis, az ókori római költő, és akár cáfolatnak is beillett az a tömegeket megmozgató sportrendezvény, amelyet a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) és a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület (SZKHSE) rendezett Szentendrén.

Farkas László, a szervezet elnöke elmondta, hogy a HOSOSZ-hoz tartozó sportegyesületek minden évben más-más helyszínen találkoznak és mérik össze tudásukat különböző sportágakban immár öt éve. Az elmúlt évben Debrecen, idén a szentendrei MH KKB ad otthont a rendezvénynek, jövőre pedig Szolnok lesz a találkozó és a versenyek helyszíne. A rendezvény célja az országban működő honvéd sportegyesületek és katonai szervezetek együttműködésének erősítése és elmélyítése, a Magyar Honvédség személyi állománya fizikai követelményeinek történő megfelelés segítése, illetve a katonák és az egyesületek tagjai szabadidősport (sport, rekreáció) lehetőségének bővítése, új szabadidősportok népszerűsítése, valamint a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatainak szélesítése.Az évenként megrendezett országos találkozó egyúttal rendkívül fontos esemény a tagszervezetek belső, kohéziós erejének erősítése, a közös célok képviselete és egymás megismerése szempontjából – hangsúlyozta az elnök.

1595888452
 

Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy, MH KKB parancsnok, a rendezvény védnöke, házigazda köszöntötte a csapatokat, majd a Sportnap fővédnöke, Dr. Szekeres Imre a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere megnyitotta a versenyeket és sikereket kívánt minden résztvevőnek.

A Sportnapon a HOSZOSZ alábbi tagszervezetei vettek részt:

Bakony Honvéd Sport Klub 2 fő

Debreceni Honvéd Sportegyesület 67 fő

Gróf Hadik András Honvéd Sportegyesület 61 fő

HEMO Veszprém Sakkegyesület 4 fő

Hercules Fiai Honvéd Sportegyesület 21 fő

Honvéd Arrabona Sportegyesület 39 fő

Honvéd Aurora Sportegyesület 90 fő

Honvéd Bolyai János Sportegyesület 28 fő

Honvéd Bottyán János Sportegyesület 8 fő

Honvéd Budai Sportegyesület 26 fő

Honvéd Kossuth Sportegyesület 8 fő

Honvéd Rákóczi Sportegyesület 23 fő

Honvéd Sas-Hegy Sportegyesület 33 fő

Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége 10 fő

Honvéd Szondi György Sportegyesület 122 fő

Honvéd Zalka Máté Sportegyesület 4 fő

Honvéd Zrínyi Sportegyesület 97 fő

Kiskunfélegyházi Honvéd-Testedzők Köre 35 fő

MH Geoinformatikai Szolgálat 2 fő

MH Katonai Közlekedési Központ 22 fő

Nyíri Honvéd Sportegyesület 23 fő

Pécsi Honvéd Sportegyesület 14 fő

Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület 89 fő

Szolnoki Honvéd Sportegyesület 121 fő

Taszár Honvéd Sportegyesület 11 fő

Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE 55 fő

Veszprémi Honvéd Sportegyesület 9 fő

1595888452
 

Az összesen 1024 versenyző a következő versenyszámokban mérkőzött meg: kispályás labdarúgás, úszás, atlétika, tenisz, asztalitenisz, sakk, lövészet, birkózás /grundbirkózás/, evezős- ergométer verseny, tollaslabda csapatbajnokság, íjászat, teke, tájékozódási futás, strandröplabda,
HOSOSZ természetjárók teljesítménytúrája (az összesített versenybe nem számított be).

A szentendrei bázis az MH viszonylatban is jelentős sportkomplexumát teljes egészében a versenyzők rendelkezésére bocsátotta, de még ez is kevés volt. A résztvevők nagy száma és a versenyszámok jellege miatt két városi helyszínt is igénybe kellett venni, hogy az asztalitenisz és a teke csapatok is össze tudják mérni erejüket. A versenyek a különböző sportágakban a rekkenő hőség ellenére egész nap intenzíven, a kiírásnak megfelelően, sportszerűen zajlottak.
Az összesített eredmények alapján a 27 induló csapat közül a legjobb eredményt a Honvéd Szondi György Sportegyesület érte el, második a Szolnoki Honvéd Sportegyesület, harmadik pedig a Honvéd Zrínyi Sportegyesület lett.

1595888452