Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feljelentés a vasi kegyeletsértési ügyben

Szöveg: kormany.hu |  2012. január 13. 16:03

Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály vezetője.

Egy kereskedelmi csatorna hírműsora is beszámolt arról a – www.nyugat.hu internetes hírportálon – megjelent cikkről, amely szerint „Vasi sírrabló árul katonai felszerelést a vaterán". A szóban forgó – eladásra kínált – tárgyról, egy tábori csendőr jelvényről kiderült, hogy valószínűleg jogtalanul került az eladó tulajdonába, hiszen azt egy hősi halált halt katona nyughelyének illetéktelen fölásása közben találták.

Az ügyben a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály vezetője, dr. Töll László alezredes a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. Törvény 171. §-a alapján feljelentést tett.

(HM Sajtóiroda)