Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Francia-magyar zenei est

Szöveg: Gémes Ildikó százados |  2011. május 27. 18:24

A Honvédelmi Minisztérium meghívására, május 23-án hazánkba érkezett Francois Boulanger ezredes, a Francia Köztársasági Gárda Zenekarának karmestere.

Boulanger ezredes 1997 óta vezeti a Francia Köztársasági Gárda Zenekarát. Elkötelezett híve a francia zenei hagyományoknak, a zenekar repertoárja pedig a XVII. századi klasszikusoktól a modern zenéig terjed. A francia hadsereg szimfonikus zenekara hazájában és külföldön is nagy elismertséget szerzett. Turnéztak többek között Kanadában, Szingapúrban, Japánban, Koreában, Kínában, Kazahsztánban és számos Európai országban.

Boulanger ezredes tehetsége korán megmutatkozott, három nemzetközi versenyen elért eredményét követően neves zenekarokhoz hívták játszani. Több elismerés közül a legjelentősebb a Nemzeti Érdemrend és az Akadémiai Pálmák lovagi címe.

Az ezredes megérkezését követően megismerkedett az MH Támogató Dandár Központi Zenekar tagjaival, majd belevetették magukat a munkába. Jó hangulatban teltek a próbák, és ami még fontosabb, hogy a zenekarral könnyen megtalálta a közös hangot. A műsort Boulanger ezredes és Csizmadia Zsolt ezredes, az MH Támogató Dandár főkarmestere (aki egyben a Magyar Honvédség főkarmestere is) közösen állították össze.

Az MH Központi Zenekar május 25-én adott koncertet Francia–magyar zenei est címmel budapesti Olasz Kultúrintézetben. Az érdeklődőket Zelinka Tamás műsorvezető köszöntötte. Mondani sem kell, hogy az ingyenes előadás teltházas volt.

A zenekar már számos alkalommal adott nagysikerű koncertet az Olasz Kultúrintézetben. A hangverseny alatt Csizmadia ezredes és Boulanger ezredes felváltva vezényeltek a zenekarnak.

Az est első felvonásában Philip Sparketől a Jubileumi nyitányt, Hidas Frigyestől a Szvitet, majd a második részben Johan de Meijtől a Gyűrűk ura első tételét és végül Alfred Reedtől az Örmény táncokat Csizmadia Zsolt ezredes vezényelte.

A francia karmester a művek kiválasztásánál a lendületességet és a gyors tempót részesítette előnyben, amit Paul A. Dukas Bűvészinas és George Gershwin Kubai nyitányában hallhatott a közönség.

Az erőteljes hatás érződött Hector Berlioz Rákóczi indulójánál, a Fantasztikus Szimfóniájánál, valamint a Menetelés a vérpadra című számnál is.

A nézők vastapssal köszönték meg a zenekar fergeteges játékát és a karmesterek remek vezénylését.

A koncert felejthetetlen élményt adott minden zenét kedvelő számára. Az estét a dinamika és a változatosság jellemezte.


 Fotók: Szabó Péter