Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar-szerb katonai kapcsolatok rendezettek

Szöveg: Vastagh László |  2011. május 27. 18:42

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter meghívására – delegáció élén – Budapestre érkezett Dragan Šutanovac szerb védelmi miniszter. A magas rangú vendéget május 27-én, pénteken ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadták, majd a két védelmi miniszter között négyszemközti megbeszélésre került sor. A plenáris ülést követően Hende Csaba és Dragan Šutanovac találkozott a sajtó képviselőivel.

1595919326
A delegáció élén hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Dragan Šutanovac szerb védelmi minisztert, meghívója Hende Csaba honvédelmi miniszter fogadta katonai tiszteletadással Budapesten. A két védelmi miniszter közötti négyszemközti megbeszélést a plenáris ülés követte, majd találkoztak a sajtó képviselőivel.

A sajtótájékoztatón Hende Csaba elmondta: a találkozón áttekintették a 2011. évi magyar EU-elnökség programját, valamint a kétoldalú katonai kapcsolatok és az aktuális biztonságpolitikai kérdéseket. Leszögezte: a két ország viszonyát a nyíltság és a konstruktivitás jellemzi s a magyar-szerb katonai kapcsolatok rendezettek. Hangsúlyozta: hazánk kiemelten fontosnak tartja a kétoldalú katonai kapcsolatok fenntartását, azok bővítését. Integrációs tapasztalataink átadásával támogatjuk Szerbia Európai Uniós törekvéseit, illetve kapcsolatainak erősítését a NATO-val. A honvédelmi tárca vezetője utalt arra, hogy az elmúlt év ősze óta magyar és szerb katonák együtt szolgálnak az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójában, 2011-ben pedig több közös hadgyakorlatra kerül sor Magyarországon és Szerbiában.

1595919326
Dragan Šutanovac előbb köszönetet mondott Magyarországnak azért a támogatásért, amelyet az Európai Unióhoz történő csatlakozás eddigi folyamatában Szerbiának nyújtott. 

A tegnapi eseményekre emlékeztetve hangsúlyozta: Szerbia bebizonyította képes volt befejezni a Hágai Nemzetközi Bírósággal történő együttműködést, és ezzel lezárta történelmének ezt a nehéz időszakát.

Utalt a két ország hadseregeinek szoros együttműködését, melynek keretében hét szerb katona szolgál együtt magyar társaikkal az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójában. Egy fő az UNFICYP főparancsnokságán, hat fő lövész járőr pedig a magyar kontingens részeként.

„A sikeres együttműködés alapján Szerbia készen áll és tervezi békefenntartó tevékenységének kiszélesítését" – fogalmazott a szerb védelmi miniszter.

1595919326
Hozzátette: „szót ejtettünk az európai uniós békefenntartó tevékenység kiszélesítéséről is, ennek eredménye a május 26-án Belgrádban aláírt megállapodás, ma pedig a 2011. évi együttműködésünkről állapodtunk meg, és szóba került egy katonai-egészségügyi, a különleges alakulatok közötti, illetve egyéb békefenntartó missziók együttműködésének lehetősége is."

Újságírói kérdésekre válaszolva a szerb védelmi miniszter azt is elmondta, hogy Szerbia részt kíván venni további Európai Uniós békefenntartó missziókban is. Az egyik az Atalanta, a másik szintén Szomáliához kapcsolódó, de a bázisa Ugandában van. Itt a rendvédelmi és katonai alakulatok felkészítésében, illetve kiképzésében vennének részt szerb katonák. Dragan Šutanovac nem hagyott kétséget a felől, hogy a szerb kormány és a védelmi minisztérium is teljes mértékben támogatja az európai integrációs folyamatokat, a reformokat pedig az európai értékek mentén hajtják végre Szerbiában. 

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária