Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hivatalosan is kiegészül a Gripen-flotta

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. január 28. 9:36

A mai napon hivatalosan is kiegészül hazánk Gripen-flottája. Bár az utolsó gépek már decemberben megérkeztek Magyarországra, az ünnepélyes átadási ceremóniára a mai napon kerül sor. Az eseményről a honvedelem.hu is beszámol.

A gépek átadásán jelen lesz Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter, illetve Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter.
Előbbi hivatalosan is átadja a kifejezetten magyar igényeknek megfelelően felszerelt repülőgépekből álló flottát kollégájának.

A 14 gépből álló flotta első darabjai csaknem két évvel ezelőtt, 2006 márciusában, míg az utolsó gépek pedig múlt év végén érkeztek hazánkba.

A Gripen korszerű, negyedik generációs, többfunkciós nagyteljesítményű harcászati repülőgép, amely a magyar légtér védelmét eddig ellátó MiG-29-es vadászgépeket váltja majd fel.

A Magyar Honvédség rendelkezésére álló Gripen repülőgépek 2009-ben állnak rendszerbe, és képesek lesznek a hazai és nemzetközi feladatok ellátására. Szövetségesi feladatokra történő alkalmazásukra a NATO kérésének és döntésének megfelelően kerül majd sor.