Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hódmezővásárhelyre látogatott az államtitkár

Szöveg: Csák Tímea |  2010. április 8. 10:14

„2006 óta alapvető változtatásokat hajtottunk végre a Magyar Honvédségben, amelynek eredményeképpen az elavult tömeghadsereg eltűnt. Helyébe egy, a 21. század kihívásaira választ adni képes, önkéntes, hivatásos haderő lépett” – így kezdte beszámolóját Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár hódmezővásárhelyi látogatása alkalmával.

A zárt ajtók mögött zajló parancsnoki beszámoló után dr. Vadai Ágnes államtitkár többek között az elmúlt években zajló változtatásokról tájékoztatta az állományt. Mint fogalmazott, „a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar egy szervezetbe történő összevonása közel 10 éves folyamat eredménye, amelynek során 2001-ben csak a strukturális, míg 2005-ben a funkcionális integráció is megvalósult. Elmondta azt is, hogy a 2006 nyarán kitűzött szerkezeti átalakítási célokat sikerült maradéktalanul megvalósítani. Ahhoz azonban szükség volt a jogszabályi környezet megteremtésére.

Az államtitkár különösen jelentősnek tartotta megemlíteni a katonák jogállásáról szóló törvény módosítást, az önkéntes tartalékos rendszer felülvizsgálatával összefüggő, a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozatokat, valamint a nemzetközi békefenntartó tevékenység biztosításához szükséges törvényjavaslatokat, határozatokat. Említést tett a Nemzeti Katonai Stratégiáról is, amelynek megalkotásával és elfogadásával a kormány több, mint egy évtizedes hiányt pótolt. Mint mondta: „csak egy korszerű, önkéntes alapon szerveződő haderőt érdemes tovább fejleszteni, mert csak egy ilyen haderő képes kimagasló szinten ellátni alapvető feladatait." Létrehozták a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságát is, amely biztosítja a döntések gyorsabb meghozatalát. Az azt követő évben átalakításra került a hadkiegészítési és toborzási rendszer is. A Nyugat- és Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság hatékonyan látja el a toborzást és a családtagokkal való kapcsolattartást. A fent említettek mellett az egészségügyi, pénzügyi logisztikai és infrastrukturális rendszereket is átalakították. Szó esett a különböző juttatásokról is, így többek között arról, hogy különböző módon igyekeznek támogatni, mind a katonákat, mind a közalkalmazottakat. Ilyen egyebek mellett a munkába járás költségtérítése, a szociális juttatások, a lakáscélú támogatások, az élelmezési és ruházati ellátás.

A beszámolót követően dr. Vadai Ágnes megtekintette a kialakítás alatt álló Humán Szolgáltató, Tájékoztató és Családtámogató Irodát , amely a jövőben a külszolgálaton lévő katonák és az itthon maradt családtagok közötti kapcsolattartást segíti majd elő. Végül az alakulatnál szolgáló katonanőkkel, majd a nyugállományú szervezetek vezetőivel beszélgetett.

1595899831
1595899831
 

Fotó: Medgyesi Arnold ka.