Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd koronaőr-jelöltek nemzeti ereklyénknél

Szöveg: M. Tóth György |  2011. március 25. 12:39

A Magyar Honvédség, illetve a Honvéd Koronaőrség első négy váltása intenzíven készül nemes szolgálatára – a Szent Korona és a koronázási jelvények őrzésének április 25-ei ünnepélyes átvételére. A felkészítés kiemelkedő programjaként a koronaőr-jelöltek március 24-én tisztelgő, ismerkedő látogatást tettek nemzeti ereklyénknél az Országházban.

1595916041
A Honvéd Koronaőrség felállításáról – arról, hogy hatvanhat esztendő után ismét katonák, honvéd koronaőr tisztek és tiszthelyettesek őrizzék a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő Szent Koronát és a hozzá tartózó jelvényeket – még tavaly decemberben határozott a Szent Korona Testület.

Ismeretes: e testület a Szent Koronának és a hozzá tartozó jelvényeknek a védelmére és megóvására, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtételére hivatott. A 2000. évi I. törvénnyel létrehozott testület tagjai a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A decemberi elhatározást követően módosította a Tisztelt Ház a honvédelmi törvényt, amely e nemes szolgálatot a Magyar Honvédség feladatává tette. A honvédelmi miniszter, dr. Hende Csaba e feladat végrehajtásához utasítást adott ki, melynek alapján – dr. Szarka Gábor kabinetfőnök és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese vezetésével – létrejött a koronaőrség létrehozását szolgáló munkabizottság. A Magyar Honvédség Támogató Dandárjának részeként pedig létrehozták a Honvéd Koronaőrséget.

Az előkészületek, a koronaőr-jelöltek felkészítése tehát annak rendje és módja szerint zajlik. Kun Szabó István ezredes, kijelölt parancsnok a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a honvédség alakulataitól érkezett ifjú katonák számos elméleti tudnivalót sajátítottak már el, s túl vannak az első ruhapróbákon is.

1595916042
A felkészítési program során Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke roppant érdekfeszítő előadását tartott a korona és őrzésének évezredes történetéről. Mindemellett a katonai testnevelés keretében folyamatos az erőnléti felkészítés, miként folyamatos az alaki, valamint a korona őrzésének díszelgő, illetve biztonsági teendőivel kapcsolatos kiképzés is.

A felkészítés kiemelkedő részeként, a Parlamentben, a koronánál tett tisztelgő és ismerkedő látogatásuk során a koronaőr-jelölteket a Köztársasági Őrezred koronaőrző őrségének rendőr zászlósa kalauzolta, összefoglalva a koronaőrzési tapasztalatokat épp úgy, mint az Országház történetét.

Kun Szabó István a következő napok kiképzéséről szólva elmondta, április 11-én Püspökszilágyban pisztolylövészetre, 14–15-én pedig Szolnokon csapatépítő programra, különböző témájú tréningekre kerül sor.

A parlamenti program egyik mozzanataként, a felsőházi társalkodóban épp akkor hallgatták az ismertetőt a koronaőr-jelöltek, amikor a kivetítőn az ülésteremben zajló alkotmányozó események zajlottak. Merthogy el ne feledjük: a Magyar Honvédség – a Honvéd Koronaőrség – április 25-én, új alkotmányunk kihirdetésének napján veszi át e nemes szolgálatot.

Fotó: Tóth László