Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hűséggel a nemzetért!

Szöveg: Gémes Balázsné százados |  2011. február 11. 11:13

A Szent Korona a hozzá tartozó jelvényekkel együtt a magyar államiság jelképe és egyben hazánk legféltettebb kincse. Őrzése és védelme 66 év után – az újraéledő hagyományoknak köszönhetően – 2011-től ismét a Magyar Honvédség feladatai közé tartozik. A döntést a Szent Korona Testülete 2010. december 20-án hozta meg, és megfogalmazta azokat az elvárásokat is, melyeket követni szeretne.

1595913960
„Rendkívül nagy megtiszteltetés a Magyar Honvédség teljes személyi állományának és azon belül azoknak, akik ebben a nemes, magasztos feladatban részt tudnak venni!", hangzott el Kun-Szabó István ezredes toborzó előadásán, az MH Támogató Dandár budaörsi laktanyájában. Kun-Szabó ezredes Dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének megbízása alapján kezdte meg a Honvéd Koronaőrség felállítását, mely az MH Támogató Dandár szervezetéhez tartozik. A vidéki helyőrségeket, valamint a budapesti laktanyákat járva toborozta az állományt és mutatta be a koronaőrség felépítését, feladatrendszerét, valamint szólt a jelentkezés feltételeiről.

A Szent Korona őrzőinek jelmondata „Hűséggel a nemzetért!", tehát hűséggel szolgálják a nemzetet minden körülmények között, illetve a koronát az eskühöz híven. A honvédség vezetőinek elvárása és célkitűzése az, hogy nagyon magas színvonalú, példamutató erkölcsi tartású és fegyelmezett alegység kerüljön felállításra, melynek a korona protokolláris és biztonsági őrzése lesz a feladata. Ez az elit alegység továbbra is az Országházban végzi feladatát, így reprezentálva a Magyar Honvédséget, hiszen munkájuk során nap mint nap találkozhatnak állami vezetőkkel, külföldi vendégekkel.

Kun-Szabó ezredes elmondta azt is, hogy ha valaki a civil életből szeretne a koronaőrséghez kerülni, akkor először a – budapestiek esetében – az MH TD 32. Budapesti Díszzászlóaljnál kell szolgálatot teljesítenie, hogy kiderüljön: képes az előírt elvárásoknak megfelelni. Hangsúlyozta azt is, hogy az alegység felállítása magas prioritást élvez mind az állami és a katonai vezetés részéről, de ennek ellenére az elöljáró tudta nélkül senki sem kerülhet a beosztásba. A felállításra szánt idő rövidsége, valamint a végső határidő közeledtével nagyon feszített tempóban kell végezni a feladatokat. A Szent Korona protokolláris és biztonsági őrzését ünnepélyes keretek között április 25-én veszi át a Honvéd Koronaőrség.

 
1595913960
 
1595913961

 
 Fotó: a szerző felvételei