Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszárok a történelemben

Szöveg: Tamás Tibor |  2012. szeptember 13. 16:25

„A huszár nemcsak a magyar történelem, de az egyetemes hadtörténet, hadművészet meghatározó, örök szereplője marad. Legyünk büszkék erre a magyarok által alapított világhírű fegyvernemre!” – hangsúlyozta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Huszárok a történelemben című magyar-francia tudományos történésztanácskozáson.

Huszárok a történelemben címmel kezdődött szeptember 13-án, csütörtökön 14 órakor az a tudományos történésztanácskozás, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum illetve a budapesti Francia Intézet rendezett Budapesten.

A Nemzeti Vágtához kapcsolódó konferencián neves magyar és francia kutatók, szakértők tartanak előadásokat – többek között – a huszárhagyományokról, a huszárok fénykoráról, Mária Terézia hadseregében betöltött szerepükről, az első világháborús huszárfegyverekről, valamint arról, miként vált a francia tradíciók szerves részévé e híres magyar könnyűlovassági fegyvernem.

A tanácskozást Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára nyitotta meg.


(További részletek hamarosan!)

Fotó: Szikits Péter