Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét gyászolnak a tűzszerészek: újabb társuk esett el Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. július 12. 18:49

Posztumusz őrnaggyá léptették elő, és hősi halottá nyilvánították Nemes Krisztiánt, azt a tűzszerészt, aki szombaton délután feladat végrehajtása közben életét vesztette Afganisztánban. A szerencsétlenül járt katona mindössze néhány hete érkezett Afganisztánba – éppen a hősi halált halt Kovács Gyula helyét vette át…

A Baghlan Tartományban szolgáló Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tűzszerész részlege feladatvégrehajtásra vonult ki az MH PRT felelősségi körzetébe tartozó területen lévő Kunduz városba vezető útra, amikor- eddig tisztázatlan körülmények között- robbanás történt, melynek következtében a magyar tűszerész katona életét vesztette.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter utasította Havril András vezérezredest, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnökét, hogy különleges vizsgáló bizottságot hozzon létre. A honvédelmi miniszter indokoltnak tartja – mivel rövid időn belül második alkalommal következett be tragédia – , hogy a bizottságot a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP) vezesse, megfelelő szakemberek bevonásával. A bizottság haladéktalanul, az első légi híddal Afganisztánba utazik. A vezérkari főnök Benkő Tibor vezérőrnagyot, MH ÖHP parancsok-helyettest bízta meg a vizsgálat vezetésével. Benkő vezérőrnagynak mind a két esetről részletes jelentést kell tennie.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter vidéki programját megszakítva Budapestre utazik, hogy beszéljen a magyar alakulat parancsnokával.

Hősi halottá nyilvánították

1595878285
A Honvédelmi Minisztérium késő délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján Nagy Andrea Éva százados, a Média Osztály munkatársa, a tragédia körülményeiről szólva elmondta: magyar idő szerint szombaton, reggel hat órakor kapott bejelentést a tartományi újjáépítési csoport tűzszerész részlege, hogy a tábortól ötven kilométerre, a Kunduzba vezető úton robbanószerkezetet találtak.

A magyar katona az egyik helyi rendőrrel kezdte meg a felderítést, eközben történt, eddig tisztázatlan körülmények között a robbanás, amelybe a magyar tűzszerész, Nemes Krisztián százados belehalt. A rendőr kórházban került, még mindig eszméletlen állapotban van.

Nemes Krisztián százados csak néhány hete szolgált Afganisztánban, épp ő váltotta Kovács Gyula posztumusz hadnagyot, aki egy hónappal ezelőtt halt meg, szintén egy bomba hatástalanítása közben. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Nemes Krisztiánt hősi halottá nyilvánította, és posztumusz őrnaggyá léptette elő.

Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: a Párizsban tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszinte részvétét fejezi ki a történtek miatt. Hozzátette: a kormányfőt azonnal tájékoztatták a történtekről.

Mint mondta, Gyurcsány Ferenc támogatta a honvédelmi miniszter intézkedéseit; hogy további döntésekre szükség van-e, azt csak a vizsgálat lezárta után lehet megmondani.

Sólyom László köztársasági elnök levélben fejezi ki részvétét az Afganisztánban elhunyt tűzszerész hozzátartozóinak – tájékoztatta az MTI-t a hivatal sajtófőnöke, Wéber Ferenc.

A Magyar Demokrata Fórum mély fájdalommal értesült az Afganisztánban, feladata teljesítése közben elhunyt magyar katonáról – közölte az MTI-vel Hock Zoltán elnökhelyettes. Mint közleményében írta: őszinte részvétüket fejezik ki a családnak, a bajtársaknak és a magyar honvédségnek. “A hivatása teljesítése közben meghalt honfitársunkat – ahogy nemrég elhunyt magyar kollégáját is – az MDF nemzeti hősnek tekinti" – tartalmazza a közlemény.

Egy ideig nem mennek terepre a magyar tűzszerészek

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tűzszerész részlege egyelőre nem vesz részt semmilyen feladat végrehajtásában. Erről Sándor Tamás alezredes  parancsnokhelyettes döntött, miután délután a tűzszerész parancsnok, Nemes Krisztián meghalt egy robbanásban.

A honvédelmi miniszter és a Baghlan tartományban szolgáló MH PRT parancsnokhelyettese között lezajlott szombat esti videóbeszélgetésből kiderült, hogy ezt a döntést Szekeres Imre miniszter is támogatja és megerősíti.

A tárcavezető azt kérte a parancsnokhelyettestől, hogy legyenek különös figyelemmel a tűzszerész részlegre, mivel rövid időn belül másodszor is elveszítették a parancsnokukat.

Sándor Tamás alezredes hangsúlyozta: a táborban jelenleg nyugalom van, a pszichológus és a lelkész megkezdte a beszélgetéseket a tűzszerészekkel.

Az alezredes a tragédia körülményeiről annyit mondott: miután információt kaptak arról, hogy két házi készítésű robbanószerkezetet telepítettek 48 kilométerre a tábortól, a Kunduzba vezető útra, a németek segítségét kérték a környék zárásához és a zavaró eszköz telepítéséhez.

Mint mondta, ezután a tűzszerész alegység parancsnoka megközelítette a robbanószerkezeteket. Ekkor történt a robbanás, amelyben a parancsnok meghalt, egy helyi rendőr pedig megsérült – tette hozzá a parancsnokhelyettes.

Fotó: kemma.hu