Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jól megfér egymással az egyenruha és a kreativitás

Szöveg: Kánya Andrea |  2010. április 30. 15:22

A Magyar Honvédség katonazenekarainak fegyvernemi napja alkalmából ünnepi állománygyűlést és koncertet rendeztek a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is. A Tatai Helyőrség koncertje után a hazát szolgált, elhunyt katonazenészek emléktáblájánál koszorúzásra került sor.

Az eseményen megjelent Horváth Ferenc dandártábornok, Hazuga Károly altábornagy, és Frigyer László mk. vezérőrnagy is.

Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő állománygyűlésen Szekeres Imre beszédében azt mondta: a katonazenekaroknak igen nagy szerepe volt a hadtörténelemben, és sok feladata lesz a jövőben is. „Pótolhatatlanok, mert muzsikájukra szükségünk van, és nem helyettesíthetők, hiszen a katonaindulók a katonák tolmácsolásában szólalnak meg", fogalmazott. Hozzátette: valamennyi katonazenekar ismert és elismert hazánkban és a határon kívül is. Kiemelte, hogy egyik legfontosabb szerepe, hogy a toborzás szolgálatában is állt, hiszen a történelem során a katonazenekarok szinte mindig a háttérben tevékenyednek. „Az egyenruha és a hierarchia követelte fegyelem, valamint az önkifejezés és kreativitás látszólagos ellentétéről bizonyítják, hogy ezek igenis megférnek egymással", mondta a miniszter.

A fegyvernemi ünnepen felolvasták a honvéd vezérkari főnök, Tömböl László mk. vezérezredes üdvözlő levelét is, ezt követően kitüntetések átadására került sor.

 

1595901052

A rendezvényen Balázs Attila százados, a Tatai Helyőrség Zenekar karmestere bemutatta zenekarát, annak legfontosabb állomásait és fellépéseit, eredményeit és sikereit is. Mint mondta, fennállásának 650. kivonulását végrehajtó zenekar eredményes működésének első szakasza e nappal lezárult. Végezetül úgy fogalmazott: büszkeséggel tekintenek a jövő kihívásai elé, és készen állnak új feladatok végrehajtására.

A Tatai Helyőrség Zenekar koncertje után a hazát szolgált, elhunyt katonazenészek emléktáblájánál koszorúzásra került sor.

1595901053
1595901053
1595901053
1595901053
1595901053
 

1595901054
 

1595901054

Fotó: Kánya Andrea