Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás ritmusban

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. augusztus 10. 11:59

Jazz, magyar katonazene és egyházzene: ez a három fő eleme az MH Légierő Zenekar Veszprém repertoárjának. S hogy miként jön össze e három, egymástól eléggé különböző stílus? Erről is mesél nekünk az alábbiakban Katona János alezredes, a zenekar megalapítója és karmestere.

1595940012
1985-öt írunk, Katona János éppen Egerben, a felderítőknél szolgál, amikor felkérés érkezik a Honvédelmi Minisztérium kulturális osztályáról: zenekart kell alapítani Veszprémben, méghozzá különleges, újszerű gondolkodásmóddal. A karmester akkoriban civilben dixieland-zenekarral lépett fel a különböző katonai alakulatoknál, érthető tehát, hogy rá esett a választás.

„Negyven sorkatonával alakult meg a zenekar. Szerencsére én magam választhattam ki őket, így aztán az akkori Zeneakadémia (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) jazz-tanszak hallgatóinak nyolcvan százaléka itt töltötte a sorkatonai szolgálatát. Nem véletlen tehát, hogy már 1987-ben európai szintű big band zenét játszottunk" – emlékszik vissza a kezdetekre a karmester.

Akkoriban az ilyesmi teljesen rendhagyónak számított. Egyrészt katonazenekarként voltaképp könnyűzenét játszottak, ráadásul néhány évvel a rendszerváltás előtt amerikai eredetű könnyűzenét. A zenekar 1990-ben átkerült a második repülő- és légvédelmi hadtest állományába; Katona János és csapata számára ekkortájt nyílt meg az út két újabb irányba, a magyar katonadal és az egyházzene irányába. Felkutatták a korábban jó ideig nem hallott dalokat, katonadalokat, és eredeti hangszerelésben kezdték játszani, például az Erdély indulót, vagy a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország kezdetű dalt is. Közben pedig egészen hihetetlen felkéréseket is kaptak.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 10-én, pénteken megjelenő számában!)