„… kérjétek az Aratás Urát”

Püspök úr, „bemelegítésként" hallhatnánk néhány mondatot eddigi katonai és egyházi pályafutásáról?

Mielőtt a Honvédelmi Minisztérium állományába kerültem, püspöki megbízólevéllel néhány dunántúli kis gyülekezetben láttam el lelkipásztori szolgálatot. Az újrainduló tábori lelkészi szolgálat frissen kinevezett püspöke keresett meg 1994 nyarán, aki helyet ajánlott soraikban. A felkérésre igent mondtam, és október 15-i hatállyal, Székesfehérvárra szóló vezényléssel kaptam meg első parancsomat, századosi rendfokozatban. Ekkor már javában zajlott a Magyar Honvédség szerkezeti átalakítása, amit alátámaszt az a tény is, hogy 1996 elején a tatai helyőrségben találtam magam. Csupán néhány hónapig élveztem az alakulat vendégszeretetét, mert tavasszal Ercsibe vezényeltek, az IFOR-felkészítésre. 1996 júniusától Okucaniban töltöttem egy ma is szép emlékű fél évet. 1997 januárjában Cegléden folytatódott szolgálatom, kelet-magyarországi tábori esperesi beosztásban, őrnagyként. Cegléd után 2001 februárja már újra Székesfehérváron talált dunántúli esperesként, egyidejűleg előléptettek alezredesnek. Négy év múlva, 2005 februárjában a protestáns tábori püspökség hivatalvezetői beosztására kaptam megbízást, ezredesként. Idén, 2012. február 1-jével a két delegáló egyház jelölése és megválasztása nyomán Hende Csaba honvédelmi miniszter úr kinevezett a HM Tábori Lelkészi Szolgálat protestáns tábori püspökének.

El kell mondanom, hogy egy jól működő szolgálatot vettem át elődömtől. Azonban mozgásterünket eléggé behatárolják a rendelkezésre álló lehetőségek. Szolgatársaimmal igyekszünk mindent megtenni azért, hogy feladat ne maradjon ellátatlanul. Négy fő irány van előttünk, úgymint az oktatásban történő részvétel, csapatszinten a kiképzésben való segítségnyújtás, a missziók és az egészségügy. Mind a négy területtel kapcsolatosan léteznek konkrétabb elképzelések, a tervek elkészültek, de ezeket még egyeztetni kell, mi több, forrásigényük van. Ettől függetlenül minden reményünk megvan arra, hogy részben vagy egészben valóra is tudjuk váltani őket.

Hogyan képzeli a kapcsolat szorosabbra fűzését a vallásos katonákkal, különösen tekintettel a missziókban szolgálókra?

Utaltam már arra, hogy az egyik fő feladatunk a missziók ellátása. Évente három misszióban vagyunk jelen − ez azt jelenti, hogy minden kollégámra 2–3 évente újra és újra rákerül a sor. Többgyermekes családos lelkészekről beszélünk, akiket megterhel ez a szolgálat. Mégis valamennyien fontosnak tartjuk a lelkészi jelenlétet a missziókban, mert tapasztaljuk a szolgálatunk pozitív jelentőségét. A heti istentiszteleti alkalmak, az imádkozás lehetősége, a csendes beszélgetések, a lelki segítségnyújtás elengedhetetlenek, s nemcsak a vallásos katonák számára. Azt kell mondanom, lelkészi szempontból a legideálisabb terület a misszió.

Püspöki szolgálatom egyik főcélkitűzése a protestáns katonák összefogása. Szeretném, ha éves szinten országos találkozót szervezhetnénk azok számára, akikkel eddig már megismerkedtünk vagy akik ezután keresnek bennünket. Egymástól távoli helyőrségekben szolgálnak, így megerősítés lehetne számukra és családjaik számára egymás megismerése. Látjuk, hogy a zarándokútjainkon részt vevőknek milyen sokat jelentenek az új személyekkel kötött ismeretségek, amelyekből távolságokat leküzdő barátságok alakulnak ki. A keresztyén hit és értékrend megélése tartást ad, csak nyereség lehet az érintett és környezete jelenére, jövőjére nézve.

Milyen a jelenlegi kapcsolata az ön által vezetett tábori püspökségnek a honvédelmi tárcával, a Katolikus Tábori Püspökséggel és a Tábori Rabbinátussal?

Katonai énekeskönyvünk egyik dicséretében énekeljük: „… minden nap hoz új küzdelmet, vállainkra rak sok terhet…" A honvédelmi tárca vezetésével kifogástalan a kapcsolatunk, egy-egy új kihívásnál, ügyes-bajos dolgainkban, a napi teendők mezején érezzük át csak igazán vezetőink segítőkészségét, támogatását. Úgy érzem, hogy megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel viszonyulnak a Tábori Lelkészi Szolgálat mindhárom ága felé. Tegyük hozzá, ez nem is olyan egyszerű feladat. Egy külső szemlélő számára talán egybefolyik a három szolgálati ág, de el kell mondani őszintén, hogy mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai. Ezek figyelmen kívül hagyása pedig kellemetlen utóhatásokat válthat ki. Szolgálatiág-vezetőkként mi magunk is folyamatos egyeztetésekkel koordináljuk a kapott feladatainkat, hogy kivitelezésüknek se katonai, se egyházi szempontból ne legyen akadálya. Ez néha embert próbáló kihívás. Talán ennyiből is kiderült: a másik két szolgálati ággal testvéri kapcsolatot tartunk fenn. Nem csupán a munkánk, a hivatásunk köt össze bennünket, hanem személyes barátság is.

Különösebbet nem. Az élet azonban hozza magával, hiszen éppen a tábori rabbinátus bővülése, átalakulása egy új kapcsolat kiépítésének lehetőségét vetíti előre a közeljövőben.

Püspökszentelési meghívóján ez a bibliai idézet olvasható : „Aki a szelet nézi, nem vet az, és aki a sűrű fellegekre néz, nem arat." Miért választotta ezeket a sorokat a Prédikátor könyvéből?

Valamennyien megélői vagyunk egy világválságnak, melyben nem könnyű hűnek maradni, megállni őrhelyünkön, amit ránk bíztak. Olyan családban nevelkedtem, ahol minden nehézség között ott lebegett: „… a felhők fölött mindig süt a nap…" alapgondolat. Vagyis nézz a felhők fölé, ahol Isten lakozik! Ha, megtanulsz túllátni a problémákon, bizodalmadat egyedül az élő Istenbe veted, ha hozzá hű tudsz maradni, akkor mindenben megállsz hűséggel. Akkor jöhet bármi, nem sodor el. Így gondolom a szolgálatomat is, illetve a ma még nem látható problémákat, amelyek biztosan lesznek majd. De nem szeretném, ha a gondok riasztanának, hanem túllátva rajtuk, föléjük tekintve keresnem kell a megoldást. Azt mondják: „Védett kikötőben senkiből sem lesz jó tengerész." Akkor tehát irány a tenger! Magamat bátorítom, figyelmeztetem e sorokkal. Ugyanakkor üzenet ez mindazok felé, akik úgy érzik, minden csak hátráltatja, akadályozza őket, és ezért feladják. Optimális helyzet ritkán adatik meg, de nekünk egy mindenható teremtő Istenünk van, aki kész segíteni minden élethelyzetben. Azt mondja a Szentírás: „… kérjétek az Aratás Urát…"  Magam is ezt teszem.

Fotó: Archív