Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös a biztonságunk, közös a légterünk

Szöveg: Farkas Anikó |  2013. január 18. 20:30

Egy szövetség keretein belül természetes, hogy számíthatunk egymásra, hogy megosztjuk egymással képességeinket, hiszen a biztonságunk is közös és oszthatatlan – fogalmazódott meg többször is Hende Csaba honvédelmi miniszter balti államokban tett háromnapos látogatásán, amelyen a tárcavezető Litvánia, Lettország és Észtország védelmi minisztereinek meghívására vett részt. Helyszíni tudósítás.

A delegáció sűrű ködben és a két és fél órásra tervezett utat egy órával megrövidítő erős hátszélben érkezett meg a vilniusi télbe a Magyar Honvédség egyik An-26-osa (közismertebb nevén az „Ancsa") fedélzetén. Az errefelé enyhének számító mínusz hat fok és a hóborította város megfelelő akklimatizációt jelentett a fokozatosan egyre hidegebbé váló (Rigában és Tallinban folytatódó) út első állomásán.

1595947860

A három nap alatt három országot érintő körút elsődleges célja a balti légtérrendészet kérdéseinek megvitatása, a Magyar Honvédségre váró feladatrendszer áttekintése volt. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a 2012. májusi, chicagói NATO-csúcstalálkozón jelentette be, hogy a 2015 és 2018 közötti időszakban – a Gripen vadászgépekkel és személyzetükkel – Magyarország is részt kíván venni a harcászati repülőképességgel nem rendelkező balti országok légtérvédelmében.

Az utazás során a magyar tárcavezető találkozott partnereivel, valamint a litván és a lett külügyminiszterekkel és a nemzeti parlamentek védelmi bizottságának tagjaival is. Mind az öt miniszter köszönetét fejezte ki Magyarországnak a NATO-tagállamok által rotációs rendszerben ellátott – és egyre kiterjedtebb feladatrendszert jelentő – légtérrendészeti feladatokba való magyar bekapcsolódás kapcsán.

1595947860

A magyar honvédelmi miniszter megerősítette hazánk elkötelezettségét a közös biztonság iránt, és megtisztelőnek nevezte, hogy a balti államok 2015-ben ránk bízzák légterük biztonságát.

Valamennyi találkozón szóba kerültek a NATO és az EU aktuális kihívásai, így a Maliban kialakult helyzet és a nemzetközi békeműveletek, különösen az afganisztáni szerepvállalás kérdései. Kiderült, a balti országok nem csak történelmüket tekintve, hanem az önkéntes tartalékos rendszerek kiépítése és az afganisztáni műveleti jelenlét terén is hasonlóságokat mutatnak Magyarországgal: mindhárom nemzet részt vesz valamelyik Tartományi Újjáépítési Csoport tevékenységében, és immár különleges műveleti csoportokat is működtetnek az országban.

1595947860

Hangsúlyos kérdése volt a megbeszéléseknek az idei év októberében Lengyelországban megrendezendő Steadfast Jazz elnevezésű gyakorlat is, amelynek különlegessége, hogy szcenáriójának alapját az 5. cikkely lehetséges alkalmazása adja majd. A gyakorlaton Lengyelország és a balti államok mellett Magyarország is részt vesz.

Az előbbieken túl a lett fél jelezte továbbá igényét a háromdimenziós NATO-radarok alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok megismerésére, amire egy idei látogatás keretében kerülhet sor.

A delegáció a látogatás részeként ellátogatott a Litvániában található Energetikai Kiválósági Központba és az észtországi Kibervédelmi Kiválósági Központba is.

1595947861

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI) és a szerző