Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mátraházán sok értékes alkotás született

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. augusztus 12. 20:44

Mátraházán befejeződött a katonaművészek számára rendezett 19. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotó Tábor. Az üdülőben rendezett műhelykiállítás jól megmutatta, hogy idén a szervezők nagyon eredményes és műalkotásokban termékeny rendezvényt zárhattak le. A művészeket a hegyvidék hangulata és csendje ösztönözte.

A zárónapon, a programnak megfelelően az alkotótáborban készült művek tizenegy órakor az üdülő udvarán egymás mellett sorakoztak fel. A táborvezető Kiss József és a foglalkozásokat vezető művész tanárok, Szunyoghy András grafikusművész, valamint Duschanek János festőművész végignézték az alkotásokat és kiválasztották azokat a képeket, amelyeket egy kiállítás sorozaton mutathatnak be. A rögtönzött műhelykiállításon egy-egy művész hat-nyolc, a helyszínen készített alkotásával mutatkozhatott be.

A táborvezető a zsűrizés közben a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: természetesen a tábor ideje alatt sokkal több alkotás született. Az elkészített képek és egyéb művek száma minden táborlakónál közelít a tucathoz. Külön hangsúlyozta: nagyon örülnek annak, hogy a most először részt vevő kilenc kezdő táborozó, az alkotások számát tekintve, felvette a tempót „a régiekkel". Kiss József kiemelte azt is, hogy ez a tábor, az előzőekkel összehasonlítva jóval termékenyebbnek bizonyult, mivel a tábor résztvevőit „inspirálta a környezet", az itteni nyugodt, kiegyensúlyozott légkör nagyon jó hatással volt az alkotókra. Emellett a táborlakók, mint csapat is nagyon jól összekovácsolódtak.

 

Délután a zsűri kiegészült a Honvédelmi Minisztérium és a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft képviselőivel, akik ugyancsak végiglátogatták a kiállítóhelyeket. A két művésztanár felváltva értékelte az alkotók munkáit. Elmondták a tapasztalataikat az alkotó témaválasztásáról, festési stílusáról és a táborban mutatott aktivitásáról is. Az értékelés során a régebbi táborlakóknál elsődleges szempont volt az is, hogy a kezdetekhez képest az egyén művészi kifejezőképessége mennyit fejlődött. Az első táborozóknál pedig a kezdeti lépéseket hasonlították össze az utóbbi napok alkotásaival és biztatták őket a művészeti munka folytatására.

A tábor hivatalos záró rendezvényén Kiss József táborvezető köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Szunyoghy József összegezte a szakmai tapasztalatokat. A művész-tanár megerősítette: az idei rendezvény az előzőekhez képest egy nagyon jó hangulatú és termékeny alkotó tábor volt. Hangsúlyozta: „Öröm számunkra, ha látjuk, hogy valaki a művészi munkában mennyit fejlődik és ez sok itt dolgozóra mondható most el." Kiemelte: nagyon jól lehetett ebben a környezetben alkotni, mert az üdülő dolgozói szinte lesték a kívánságaikat és nyugodtan el lehet mondani azt, hogy ennyi szeretetet még sehol sem kaptak.

Ez tudott annyi energiát adni ahhoz – folytatta a művész –, hogy az alkotók délelőtt kezdték el a munkát és volt olyan, aki csak éjjel két órakor fejezte be. Nagyon jó az is – tette hozzá –, hogy egy erős „kezdő gárda" jött el a táborba és csak remélni lehet azt, hogy ezekkel az alkotókkal jövőben is találkozni lehet.

 

A tanár elmondta még: a táborban felmerült egy olyan igény, hogy ezt a munkát rendszeresebbé kellene tenni. Budapesten a Kft. felügyelete alatt egy művészeti stúdió létrehozásával segíteni lehetne a képzőművészek és tanáraik rendszeres találkozását, ami egyben iskola is lehetne a katona művészek számára.

Végezetül köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a képzőművészeti tábor megtartását. Elmondható – hangsúlyozta –, hogy a támogatást megtérült, mert itt ebben a táborban idén komoly művészeti értékek jöttek létre.

A rendezvény végén az elismerések átadására került sor.  A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is kiosztották a Honvéd Ecset Díjat, amit Kovács László, a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft szakmai igazgatója Szűcs Tibornak adott át. A Honvédelmi Minisztérium vezetése nevében Kocsi László alezredes köszönte meg a résztvevők és az üdülő dolgozóinak a közös munkáját. Jó dolog az – emelte ki beszédében –, ha van lehetőségük a katonaművészeknek arra, hogy nyugodtan alkothassanak. Az elkészült művekből látni lehetett, hogy ez egy értékalkotó tábor volt, ahol nagyszerű művek születtek. Ezek a művek értéket közvetítenek a társadalom felé, megmutatva azt, hogy a katonai művészettel érdemes foglalkozni, mert ezekek az emberek a mellett, hogy védik a hazájukat, van mondanivalójuk a környezetük és a művészetet kedvelők számára. Végezetül hangsúlyozta: bízik abban, hogy jövőre is képesek lesznek hasonló színvonalon megrendezni a 20. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotó tábort itt, vagy valamelyik másik üdülőben.

 

Fotó: Demeter Ferenc