Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nívódíj Doszkocs Zsuzsának

Szöveg: Révész Renáta |  2007. november 7. 9:41

Nívódíjat adományozott a honvédelmi miniszter Doszkocs Zsuzsa képzőművésznek a “Budavár visszavétele” című táblaképe elismeréseképpen. A súlyosan beteg művésznő évek óta kórházban él, állandó orvosi felügyelet mellett.

A 48 éves Doszkocs Zsuzsa izomsorvadásos betegsége miatt állandóan lélegeztetőgéphez van kötve, többször már a halál torkából jutott vissza. A művésznő ennek ellenére állandóan alkot, számos kiemelkedő munkájával ajándékozva meg környezetét.

Egy ilyen alkotását ismeri el Szekeres Imre honvédelmi miniszter, mikor a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Honvédelmi Minisztérium által közösen kiírt pályázatának egyik műalkotásaként nívódíjjal jutalmazza a művésznőt, melyet személyesen adott át neki a mai napon.

A “Battyhányi és kora" címmel kiírt pályázatra 51 alkotótól, összesen 62 műalkotás érkezett. Ezek közül is az egyik kiemelkedő Doszkocs Zsuzsa munkája, a “Budavár visszavétele" című táblakép.