Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rajzpályázat – lájkold a legjobb műveket!

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. szeptember 4. 11:36

A „170 éves a Magyar Honvédség” programsorozat részeként a Honvédelmi Minisztérium által általános és középiskolás diákok részére hirdetett rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetését és díjátadóját szeptember 25-én rendezik meg Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ Eszterházy termében. A rendezvény fővédnöke dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A rajzpályázatra beérkezett közel 150 pályaművet szakértői zsűri értékelte és két kategóriában döntött az első három helyezett jutalmazásáról. A szervezők emellett különdíjakat is kiosztanak, valamint elismerésben részesítik a pályázat támogatásában kiemelkedő szerepet vállaló iskolákat.

A napokban befejeződött a benyújtott alkotások digitalizálása, azokat a szervezők névtelenül feltöltötték a 170 éves a Magyar Honvédség rendezvénysorozat facebook oldalára.

Itt – szeptember 19-ig – közönségszavazást hirdettek a „Rajzpályázat közönségdíj" albumban. A legtöbb lájkot kapó mű közönségdíjat kap!