Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvette kinevezését az NKE új rektora

Szöveg: Szöőr Ádám |  2018. szeptember 4. 12:34

Áder János köztársasági elnöktől vehette át rektori kinevezését a Sándor-palotában tartott ünnepségen dr. Koltay András. A köztársasági elnök döntése alapján az új vezető rektori megbízatása 2018. szeptember 1-jétől 5 év időtartamra szól.

https://www.uni-nke.hu/hirek/2018/09/03/atvette-kinevezeset-az-nke-uj-rektora
1599192439
Koltay András megválasztására, majd kinevezésére azután kerülhetett sor, hogy az előző rektor, Patyi András augusztus 31-i hatállyal lemondott rektori vezetői megbízásáról. Az egyetemi Fenntartói Testület (FT) pályázatot írt ki, amelyre egyedüliként Koltay András jelentkezett. A pályázatot mind az intézmény Szenátusa, mind az FT egyhangúlag támogatta, majd a kinevezésről a köztársasági elnök döntött. A szenátusi meghallgatásán Koltay András a többi között kiemelte, hogy rektorként első számú feladata lesz az egyetem belső szervezetének erősítése, az egyes karok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése a meglévő szellemi energiák minél hatékonyabb felhasználása érdekében.

Dr. Koltay András jogi diplomáját 2002-ben vette át a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol PhD-fokozatot is szerzett. Szakmai pályafutását az egyetem polgári jogi tanszékén tanársegédként kezdte, majd 2007-ben adjunktussá, 2012-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 2016-tól a polgári jogi tanszék tanszékvezetője. Szakmai pályafutása során a University College London, a strasbourgi Emberi Jogok Nemzetközi Intézet és a sydneyi Kent Intézet szervezésében kiegészítő jogi és menedzsment tanulmányokat folytatott. Oktatói tevékenysége mellett a Médiatanács tagja, legfőbb kutatási területe a szólásszabadság, a médiajog, a személyiségi jogok, valamint a kommunikációs alapjogok. 

Fotó: Szilágyi Dénes