Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen: Közép-Európa modellként szolgálhat Észak-Afrika számára

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 17. 16:44

Közép-Európa egykori kommunista országai modellként szolgálhatnak Észak-Afrika és a Közel-Kelet nemzetei számára a demokráciáért és véleményszabadságért vívott harcukban – mondta a NATO főtitkára egy varsói konferencián. A lengyel fővárosban kelet- és közép-európai védelmi miniszterek, köztük Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter részvételével megtartott 4. Euroatlanti Biztonsági Fórumon Anders Fogh Rasmussen derűlátóan nyilatkozott az euroatlanti politika észak-afrikai lehetőségeiről. Ugyanakkor megerősítette, hogy a NATO katonailag csakis ENSZ-felhatalmazás és erős helyi támogatás alapján avatkozik be Líbiában.

„Szemügyre véve Közép- és Kelet-Európát, rendkívül derűlátó vagyok a tekintetben, hogy mit érhetünk el Észak-Afrikában" – mondta a NATO-főtitkár a Bronislaw Komorowski lengyel elnök által is felkeresett tanácskozáson, amelyet a magyar, a cseh és a lengyel NATO-csatlakozás 12. évfordulójához időzítettek. Ugyanakkor megerősítette, hogy a NATO katonailag csakis ENSZ-felhatalmazás és erős helyi támogatás alapján avatkozik be Líbiában, ahol a Moammer Kadhafihoz hű erők gyorsan nyomulnak előre a még a felkelők kezén lévő városok felé.

„Készen állunk arra, hogy segítsünk, ha erre igény van, és jogilag is lehetővé válik. Hosszabb távon ugyanakkor arra is gondolnunk kell, hogyan járulhat hozzá a NATO az észak-afrikai országok demokratikus átalakulásához" – mondta.

1595915728
Diplomaták szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai ülésén a tagállamoknak sikerült megállapodásra jutniuk egy határozati javaslatról, amely előirányozza a Líbia feletti repüléstilalmi övezet bevezetését. Ezt a BT öt állandó tagja közül eddig főleg a franciák és a britek szorgalmazták, de a jelek szerint szerdára Washington is felsorakozott melléjük. A líbiai helyzetre való közös reagálás jelentősége mellett Anders Fogh Rasmussen kiemelte, milyen fontos Oroszország Európához való közelítése.

„A térség biztonsága nem lesz teljes, ha abból kizárjuk Oroszországot. Vele is együtt akarunk működni" – fogalmazott az észak-atlanti szövetség feje, külön is méltatva azt a szerepet, amelyet Lengyelország játszik a Brüsszel és Moszkva közötti kapcsolatok egyengetésében. A lengyel államfő felszólalásában párhuzamot vont a jelenlegi észak-afrikai helyzettel kapcsolatos nemzetközi bizonytalanság, illetve a között, ahogy a Nyugat az 1989-es tüntetésekre reagált.

„A ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején, amikor Lengyelország és más országok kivívták a szabadságukat, az sokakat készületlenül ért…" – mondta Komorowski (képünkön). Felidézte, hogy egyes nyugati vezetők hűvösen fogadták a német egyesítés perspektíváját, s aggódtak amiatt is, hogy az elsöprő kelet-európai változások destabilizálhatják a reformpárti szovjet elnök, Mihail Gorbacsov helyzetét.

„Ma gondolnunk kell a mi átalakulásainknak az első időszakára, s ennek fényében kell megnéznünk, mivel segíthetjük az észak-afrikai helyzet megoldását, tiszteletben tartva minden különbséget" – mondta a lengyel államfő.