Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús bűnnel gyanúsítják a koszovói albánok nemzeti hőseit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 17. 17:51

Az Európai Unió koszovói rendőrségi és igazságügyi missziója (EULEX) letartóztatott szerdán kilenc embert, akiket azzal gyanúsít, hogy az 1998-99-es koszovói szakadár háború idején megkínoztak és meggyilkoltak koszovói albán és szerb polgári lakosokat, valamint hadifoglyokat.

Az EULEX közleménye szerint az illetőket egy háborús bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás keretében tartóztatták le, nyolc embert a volt szerbiai tartomány területén, egyet külföldön, de azt nem közölték, hogy hol. Kilétüket nem hozták nyilvánosságra, de a helyi média szerint mindannyian a szerb hatóságok ellen harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) gerillaszervezet tagjai voltak. Egy neve elhallgatását kérő nyugati tisztségviselő elmondta, hogy a gyanúsítottak feltételezett tetteiket a közép-koszovói Klecka faluban követték el.

A Radio Kosova nem sokkal az EULEX bejelentése előtt közölte, hogy a dél-koszovói Prizren regionális rendőrkapitányságának egyik tisztségviselője, Nexhmi Krasniqi is a letartóztatottak között van. A Koha tévéadó pedig úgy értesült: a kapitányság rendőrei megpróbálták megakadályozni, hogy az EULEX tagjai és egy különleges koszovói rendőri alakulat tagjai letartóztassák felettesüket.

„Krasniqi csak két óra eltelte után volt hajlandó önként megadni magát" – tette hozzá a tévé.

A prizreni kapitányság mindazonáltal tagadta, hogy Krasniqi letartóztatásakor történt volna bármilyen incidens.

Azóta, hogy az EU a koszovói jogállamiság megerősítésére 2008 decemberében elindította ottani rendőrségi misszióját, ez az első eset, hogy beszámolnak a helyi rendőri erők ellenállásáról.

Az EULEX-nek felhatalmazása van arra, hogy foglalkozzon a koszovói intézmények szempontjából kényes ügyekkel.

A helyi médiumok jelentették, hogy a szóban forgó bűnügyben egyetlen gyanúsított van még szabadlábon, Fatmir Limaj, aki az UCK egyik parancsnoka, majd ez év elejéig közlekedési miniszter volt.

A koszovói albánok zöme hősöknek tekinti a volt UCK parancsnokait, emiatt letartóztatásuk nagyon kényes ügy.

Az UCK és a szerb erők közötti háborúnak a NATO három hónapig tartó bombázása vetett végett, és a szerb erők a tartomány elhagyására kényszerültek.

A koszovói-szerb konfliktusnak 13 ezer halálos áldozata volt – többségük albán –, 1900 embert pedig – köztük 532 szerbet – eltűntként tartanak nyilván.

Koszovó 2008 februárjában kiáltotta ki egyoldalúan függetlenségét Szerbiától, és mindeddig 75 ország ismerte el, köztük az Egyesült Államok és az EU 22 tagországa. Szerbia nem hajlandó független államnak elismerni, továbbra is egyik tartományának tekinti.