Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sarkalatos törvény szól majd a honvédelemről

Szöveg: M. Tóth György |  2011. június 14. 21:24

Precízen fogalmazva: a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvényjavaslat az új alaptörvény megalkotását követő első sarkalatos jogszabályok egyikeként kerülhet be az Országgyűlés idei történetébe. A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság június 14-ei, dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter részvételével megtartott ülésén esett át a parlamenti tűzkeresztségen a törvényjavaslat. A debütálás sikeres volt: tizenhét képviselő igenjével tette le voksát a jogszabály-tervezet mellett, általános vitára alkalmasnak tartva a majdani paragrafusokat.

1595920297
A kormány igenjét követően – törvényalkotási menetrend szerint – a parlament asztalára került az új honvédelmi jogszabály-tervezet, melyet a szakbizottság ülésén a honvédelmi miniszter, kerek-perec, lakonikus jelzővel illetett. Tudniillik: a rövidsége miatt. Okkal, hiszen a még hatályban lévő, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 210 paragrafusával szemben a tervezetben már csak 85 foglalja össze mindazt, amit egy sarkalatos törvénynek összefoglalni illik.

Röviden fogalmazva, a honvédelmi törvény új passzusaira nem csupán azért van szükség, mert a hét esztendővel ezelőtt alkotott paragrafusok némelyike felett eljárt volna az idő, és időközben bebizonyosodott, hogy a társadalmi viszonyok átalakultak, biztonságpolitikai környezetünk megváltozott, és a honvédség is átalakult.

Az új törvény megalkotásának alapvető oka inkább az, hogy a 2012. január elsejétől életbe lépő alaptörvényünk néhány pontjához hozzá kell igazítani az ugyancsak e naptól hatályba lépő új honvédelmi jogszabályokat is. Így pontosan meg kell határozni olyan részleteket, mint a katonai szolgálat teljesítésének formáit, a rendkívüli állapot idejére előírható honvédelmi munkakötelezettséget, a honvédség szervezetére, feladataira, irányítására és vezetésére, működésére vonatkozó részletes szabályokat és sorolhatnánk.

1595920298
Mint azt a miniszter hangsúlyozta: azon témaköröket viszont, amelyek nem illenek sarkalatos törvénybe, év végéig különböző szintű jogszabályokban, szabályozókban – úgymond, feles, vagyis a képviselők felének igenjével megalkotható törvényekben, valamint rendeletekben, végrehajtást szolgáló különféle szabályzókban – rögzítik.

Hende Csaba egyebek mellett utalt arra is, hogy nem szükséges sarkalatos törvényben rögzíteni például a katonai szolgálati kötelezettséghez kapcsolódó adatszolgáltatást, bejelentést. E tárgykörök tehát egyszerű többséggel elfogadott törvényben is szabályozhatók, amelyet a tárca a második félévben nyújt be a parlamentnek. E jogszabály tartalmazza majd az egyéb honvédelmi célú adatok kezelésére vonatkozó szabályozást is.

A téma iránt érdeklődők a http://www.parlament.hu/irom39/03478/03478.pdf linkre kattintva, a törvényjavaslat teljes szövegét és a hozzá fűzött indoklást is elolvashatják. Itt említjük meg, hogy a bizottságonkénti megmérettetés folytatódik, holnap például az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság képviselői foglalhatnak állást e törvényjavaslat szakterületüket érintő részleteiről, köztük a megyei védelmi bizottságokkal, elsősorban e bizottságok vezetésével-irányításával kapcsolatos tervezett paragrafusokról.

Dr. Hende Csaba interjút adott a honvedelem.hu-nak, melyből holnap megtudhatják: a miniszter miként vett részt a rendszerváltás utáni idők honvédelmi jogalkotásában, és miért fontos számára, hogy a honvédség törvénybe iktatott szerepet vállaljon a jövő év elején induló országos közmunkaprogramban.

1595920299

 
 Fotó: Rácz Tünde