Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai tudás és helytállás

Szöveg: Marics Ildikó fhdgy. |  2010. szeptember 20. 9:56

Puskás Tivadar születésének évfordulója a Magyar Honvédségben a híradók és elektronikai szervezetek napja. Ez alkalomból tartottak központi ünnepséget szeptember 17-én Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon.

A rendezvényen részt vett Juhász
István vezérőrnagy, a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály
főosztályvezetője,  Fucsku Sándor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi
Parancsnokság törzsfőnöke, Lindner Miklós nyá. altábornagy a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület elnöke, a híradó szakágak, valamint a nyugdíjas szervezetek képviselői is.

Az ünnepségen ismertették Benkő Tibor altábornagy a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntőjét. A vezérkari főnök levelében elismerését fejezte ki a híradó szolgálat teljes személyi állományának, amiért méltó szakmai munkával az ismert nehézségek ellenére is

fenntartotta az elvárásoknak megfelelő távközlési szolgáltatásokat. Magas fokú hozzáértéssel, nagy felelősséggel, áldozatkészen végezték feladataikat. Kiemelte, hogy a hazai és nemzetközi kihívások mindannyiuktól kitartást és hivatásszeretet követelnek. Mindezek megvalósításához Benkő altábornagy kérte az állományt, hogy legyenek élenjáróak szakmai munkájuk területén.

Vadon Gábor nyá. mk. ezredes ünnepi beszédében ismertette a híradás történetét, fejlődését, majd a korszerű híradás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Juhász István vezérőrnagy a honvédelmi miniszter által adományozott Szolgálati Érdemjeleket, a Honvédelemért kitüntető címet, emléktárgyakat, Fucsku Sándor dandártábornok az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka által adományozott emléktárgyakat, valamint emlékplaketteket adott át. Pristyák János mk. alezredestől vehették át a MH Támogató Dandár

parancsnoka által adományozott emléktárgyakat, illetve emléklapokat a beosztásukban huzamos időn át kiemelkedő munkát végzők.

Az ünnepi megemlékezés első része a Honvéd Művészegyüttes színvonalas előadásával végződött. Ezt követően az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Alföldi Híradó és Informatikai Főközpont részére az Enetrprise Cummunication Magyarország Kft, valamint a Signal Telefontechnika Kft közösen alegységzászlót adományoztak.

Ismertették Kovács József vezérőrnagy az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának köszöntőjét.
A tábornok levelében kiemelte, hogy a katonai híradás fejlesztésében alapvető cél egy digitális alapú integrált szolgáltatású, egységes híradórendszer létrehozása, amely azonos feltételeket teremt állandó elhelyezésben és

tábori körülmények között egyaránt. A parancsnok úgy ítélte meg, hogy az állomány felkészültsége, hivatástudata és szakmaszeretete szilárd és megbízható alapot jelent az elkövetkező időszak kihívásainak eredményes megoldásához.

A köszöntő, illetve az adományozó cégek vezetőinek beszédei után került sor az alegységzászló átadására, amelyet a történelmi egyházak képviselői megáldották, illetve megszenteltek.
Pintér István alezredes az Alföldi Híradó és Informatikai Főközpont parancsnoka megköszönte az adományozóknak a zászlót, és beszédében kitért arra, hogy a főközpont minden esetben sikerrel volt képes teljesíteni az elöljáró feladatszabásait. A sikeresség nem csupán a magas szakmai tudás eredménye, hanem azé a helytállásé is, melyben a hivatástudat párosul a hazához, a honvédséghez való hűséggel, bátorsággal, bajtársiassággal.

 

 Fotó: Bödő Viktória