Szívünkben őrizzük…

A hősök és a környék civil áldozatai emléke előtt tisztelegve emlékeztek meg szeptember 3-án az erdélyi Gac-hegy oldalán kialakított emlékhelyen. Az ünnepségen a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériuma képviseletében Fodor Lajos, közigazgatási államtitkár, valamint Székesfehérvár Önkormányzatát és Helyőrségét képviselve Horváth Miklós Csaba képviselő, László Tibor református lelkipásztor, illetve Győrössy Ferenc nyugalmazott altábornagy, dr. Görög István ezredes, és Tóvári Róbert hadnagy helyezett el koszorút.

Kovács Éva, a gyergyószentmiklósi önkormányzat főosztályvezetője Mezei János polgármester nevében köszöntötte a megjelenteket. Beszédében emlékeztetett: az 1944. szeptember 7-i és az azt követő napok eseményei a település lakóinak életében is örök nyomot hagytak. A virradat után bekövetkezett események során a város megtelt szovjet katonákkal, akiket a német és magyar csapatok közös erővel tudtak csak megsemmisíteni. Százötvenkilenc székesfehérvári honvéd a harcok színhelyén, tömegsírban, míg az ellenséges katonák a gyergyói temetőben nyugszanak. Hangsúlyozta: a honvédek emlékére a ’90-es évek elején az akkori polgármester, dr. Dézsi Zoltán Burján Gál Emil szobrászművésszel terveztette meg az első emlékművet. A sírok kopjafáit Orbán Béla és Karancsi László faragták.

Két éve a Székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör készíttetett emlékművet, hiszen a honvédek a fehérvári pótezred katonái voltak. A baráti kör kezdeményezte a két város között kialakult polgári kapcsolatok elmélyítését.

A gyergyószentmiklósiak az elmúlt esztendőben keresztet állítottak a tragikus napokon életüket vesztett hozzátartozóiknak. A kőbe vésett névsorban több gyermek neve is olvasható, akik életét eltévedt golyó, repesz oltotta ki.

„Hatvanhat évvel ezelőtt megtörtént az, amiről sokan úgy gondolták, hogy csak a görög drámák világában létezik: a sors és a fátum beteljesedett. Beteljesedett 159 fehérvári katona végzete és Gyergyószentmiklós sorsa is". Ezeket a gondolatokat Csergő Tibor történész, a helyi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója osztotta meg a hallgatósággal.

Hozzátette: nehéz pillanatokat élt át a település, hiszen tehetetlenül kellett szemlélniük, hogy a családi örökségük miként semmisül meg. Közös volt a sorsa Gyergyószentmiklósnak, a honvédeknek és annak a Magyarországnak is, amelyet később eltávolítottak tőlük. Az emlékhelyek a mai napig is fontosak azért, hogy az együvé tartozás gondolata fennmaradjon, hogy számukra továbbra is a becsület mundérja legyen a magyar honvédegyenruha – hangoztatta az igazgató. Emlékeztetett, hogy az elmúlt ötven évben ezekről a tragikus eseményekről csak suttogva lehetett beszélni. A véráztatta székely szülőföldhöz való kötődést, annak becsületét és tiszteletét bizonyítja, hogy az emlékezés ténye nem veszett ki.

Blénessi Jenő, a város díszpolgára egykori világháborús élményeit felelevenítve arról beszélt, hogy beteljesedett 159 honvéd sorsa a Gac-hegy oldalában. A századnyi honvéd a Székesfehérvári 3/III. pótszázad katonája volt, közülük többen egészségügyi okok miatt nem számítottak harcképesnek. A sürgető hadiállapot és a haza védelme érdekében őket is harcba kellett küldeni. Hosszú időn át a Gac hegy nevét kimondani sem volt szabad, mert a hatalom félt a tömegsírba helyezett honvédek emlékétől. „A Gac oldalán történtek sokáig ismeretlenek voltak az emberek előtt, de ezen a hegyoldalon székely lány sohasem aratott búzát, és székely legény sem vágott füvet" – zárta gondolatait Blénessi Jenő.

A beszédeket követően az unitárius, a református és a katolikus egyház lelkipásztorai egy közös szertartáson kegyeleti megemlékezést tartottak. Ezután a magyar honvédek márvány emléktáblája előtt koszorút helyezett el dr. Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Székesfehérvár Önkormányzata nevében Horváth Miklós Csaba képviselő, László Tibor református lelkipásztor,

Fodor Lajos államtitkár a megemlékezés után egy kérdésre válaszolva elmondta:
„Édesanyám gyergyószentmiklósi születésű, 1956-tól itt töltöttem gyermekkorom nyarait. Csak szűk családi körben a férfiak emlegették maguk között, mi is történt itt 1944 szeptemberében. A megemlékezés komoly érzelmeket váltott ki belőlem. Most szembesültem azzal, hogy mi a jelentősége annak, hogy az a 159 magyar katona, aki hősi halált halt, Székesfehérvárról származott és póttartalékosként érkezett ide. Mikor a világháború a vége felé közeledett, s gyakorlatilag minden veszni látszott, ezek a katonák önfeláldozó módon védték a számukra kijelölt frontszakaszt és Gyergyószentmiklós térségét. Ha mindezt katonai szempontból nézzük, el kell ismerni, nem voltak megfelelően felkészítve a mai szóhasználattal kifejezve „profibb" módon kiképzett szovjet felderítő katonákkal szemben. Sajnos, ennek estek áldozatul. Én mindezt nagyon tanulságosnak tartom, amelynek üzenetértéke is van a jövő nemzedék számára. A honvédek életüket adták a hazájukért minden feltétel nélkül. A mának szóló üzenet: példaképnek kell tekintenünk ezt a helytállást, amelyben nincs elveszett helyzet. Számunkra kiemelt fontosságú, hogy ismét egy nemzeti haderőt kell megalapoznunk, egyúttal a társadalomban is változást kell elérni ahhoz, hogy megbecsüljék a katonákat, akik a haza honvédői!"

Szöveg és fotók: Szűcs Gábor