Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terítéken a következő év

Szöveg: Demeter Ferenc |  2008. november 27. 7:21

A fórumon a honvédelmi minisztert Dr. Vadai Ágnes, államtitkár asszony képviselte, akikiemelte, hogy az egyeztető fórum ebben az évben nagyon hatékony munkát végzett. Az elmúlt időszak nyolc ülésén 41 témát dolgoztak fel, ezért 16 szakértői egyeztetést tartottak és minden előzetesen tervezett téma megtárgyalásra került.

A Honvédelmi Egyeztető Fórum első részében a Honvéd Szakszervezet által megfogalmazott napirend előtti kérdések megválaszolására került sor. Az érdekképviseletek összesen öt kérdést fogalmaztak meg, a kérdések az aktív állományt foglalkoztató napi problémákat fogták át. A felvetések a deviza átváltás veszteségeinek pótlásától, a missziókban

1595881851
szolgálatot teljesítők élet és munka körülményeinek az alakulásáig terjedtek. A kérdésekre a válaszokat a honvédelmi tárca vezető szakemberei adták meg, amit az érdekképviseletek vezetői el is fogadtak.

Ezt követte a tervezett témák napirend szerinti egyeztetése. Az első pontban a jelenlévők az Idősügyi Stratégia tervezetét vitatták meg. Az írásban kiadott anyaghoz, Vilner Péter  mérnök ezredes fűzött kiegészítést. Hangsúlyozta, hogy ennek a tervezetnek az elkészítését az indokolta, hogy a szervezeti átalakítások miatt jelentős mértékben megnőtt a nyugdíjas katonák száma. A honvédelmi vezetés ezért hasznosítani szeretné ezt az évtizedek alatt felhalmozódott tudást és tapasztalatot. A tervezet szerint a nyugállományúak több területre történő bevonása lehetséges, ilyen feladat lehet a hagyományápolás, toborzás, a katonagenerációk nevelése, az oktatás, a sport és a kultúra ápolása. A stratégia kidolgozásánál szoros együttműködés alakult ki a HM Idősügyi Tanáccsal és több esetben kikérték a tervezetről a véleményüket.

Az egyeztetés során hangsúlyt kapott az, hogy ez az Idősügyi Stratégiai tervezet a magyar társadalom nagyon fontos és példaértékű dokumentuma, mert hasonló elképzelés más szakmai ágazati szinten még nem készült. Ez a kezdeményezés jól mutatja azt, hogy a honvédelmi vezetés nem csak az aktív tagjairól akar és tud gondoskodni, de figyelemmel szeretné kísérni a nyugállományú tagjait is.

Következő beterjesztésben a résztvevők a gondoskodási körbe tartozó nyugdíjasok nyilvántartásának bevezetésével foglalkoztak. A két oldal megállapodott abban, hogy erre már nagy szükség volt, mert a kiegészítő parancsnokságok számának a csökkenésével ez a munka egy kicsit háttérbe szorult.

A harmadik előterjesztésben az esélyegyenlőség irányelveinek a megvalósulását tekintették át. Itt már több olyan probléma merült fel, amelyekről az esélyegyenlőség kapcsán beszélni lehet. Többen megerősítették, hogy ezt a kérdést napi témaként kellene a szervezeteknek kezelniük a és nem csak akkor elővenni, amikor valamilyen kényszer miatt ráirányul a figyelem. Az államtitkár asszony hangsúlyozta, hogy az esélyegyenlőséget nem valakikkel szemben kell megtenni, hanem együtt, összefogva kell megvalósítani, mert az a közös érdek, hogy a tehetségek vezetési helyzetbe kerüljenek.

1595881851
Ezt követően szó volt a munkavédelem helyzetéről, a lakhatási-támogatási rendszerről, és a munkáltatói kölcsönök alakulásáról.

Az utolsó előtti témában a honvédség gazdasági társaságainak átalakítása kapcsán, a szakszervezetek a Kulturális KHT kezelésében lévő üdülők körül kialakult helyzetről mondtak véleményt. Kérték a honvédelmi tárca vezetését, hogy minden olyan döntés előtt, ami ezekkel az ingatlanokkal kapcsolatos, legyen egyeztetés a szakszervezetek és a tárca között. 

Az utolsó napirendi pontban értékelték a 2008. évi személyi juttatás és járulékai felhasználásának helyzetét. A két oldal egyetértett abban és ezt hangsúlyozták is, hogy a honvédelmi vezetés, az érdekképviseleteknek év elején tett ígéreteit teljesítette.

Az államtitkár asszony egy kicsit előretekintve elmondta, hogy a katonai vezetés a jövő évben a legfőbb céljának a munkahelyek megtartását fogja tekinteni. A tárca az elkövetkezendőkben is gondosan kíván eljárni pénzügyi kérdésekben és kérte az érdekképviseleteket, hogy segítsenek abban, hogy a következő, igen nehéz évet végig lehessen vinni. Példaértékűnek tartotta, hogy a két fél a problémák megoldásában ebben az évben is megmutatta kompromisszum készségét.