Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Történelemidézés korhű jelmezben

Szöveg: Antal Ferenc |  2012. augusztus 25. 17:27

„Ave milites, ave Savaria!” – üdvözölte latinul a katonákat és a várost Hende Csaba augusztus 25-én, Szombathelyen. A honvédelmi miniszter a Savaria Történelmi Karnevál második napját nyitotta meg.

Hende Csaba – aki az ókori római szenátorok korhű tógájában, praetorianus testőrök és lictorok kíséretében vonult be a Történelmi témaparkba, majd megszemlélte a felsorakozott római legionáriusokat és megtekintette a korhű római tábort – beszédében szólt a város történelmi jelentőségéről, amely a Római Birodalom bukása után, túlélve a népvándorlás viharait, a X. században köszöntötte a honfoglaló magyar törzseket.

1595940622
A honvédelmi miniszter nyitotta meg azt a katonatörténeti kiállítást is, amely a római légióktól kezdve a modern Magyar Honvédségig mutatja be Szombathely helyőrség katonai múltját. A most megnyílt új kiállítóteremben a Magyar Királyi Honvédség egyenruháit, kitüntetéseit, fegyverzetét tekinthetik meg az érdeklődők.

A miniszter beszédében kitért több ezer éves hadtörténelmünk egyik fájdalmas fejezetére, a Magyar Királyi Honvédség történetére. Felvázolta a trianoni diktátumot megelőző politikai aknamunkát, az országcsonkítás utáni erőfeszítéseket, megemlékezett a második világháborúban részt vevő Magyar Királyi Honvédség méltatlanul elfeledett, de becsülettel vívott küzdelmeiről, vezéralakjairól, akiknek történelmi szerepét a háborút követően megpróbálták megbecsteleníteni.

,,Ennek a korszaknak a megörökítése a történelmi értékelésektől függetlenül, pusztán ismeretterjesztési okokból is nagyon fontos, és ezért dicséretes, hogy a szombathelyi állandó történeti kiállítás gondozói – a város és mások segítségével – emléket állítottak ennek a korszaknak is" – mondta Hende Csaba.

Az egész hétvégén tartó karneválon a magyar és nemzetközi hagyományőrzők kiválóságai vonultatják fel „haderejüket" a római kortól az újkorig. Az eseményen a Zrínyi Média kamionjánál a légfegyver-lövészetet, valamint a repülőgép-szimulátort próbálhatják ki az érdeklődők.

Fotó: Kászoni László (MTI)