Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új elnököt választott a bajtársi szövetség

Szöveg: Szűcs László |  2012. május 10. 7:16

Mint az elmúlt években hagyományosan, idén is május 9-én, a győzelem napján, azaz a második világháború európai befejezésének évfordulóján rendezett hadifogolynapot és közgyűlést a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége (VHBSZ) Budapesten, a szövetség Kerepesi úti központjában. A megemlékezés mellett új elnököt is választottak.

Európában hatvanhét esztendővel ezelőtt, 1945. május 9-én fejeződött be a második világháború. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége minden évben ezen a napon rendezi meg a hadifoglyok napját, amit idén a szövetség szokásos közgyűlésével kötöttek egybe.

A megjelenteket Palotás Mihály (mindenki Misi bácsija), a szövetség elnöke köszöntötte, akinek Kocsi László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Iroda irodavezető-helyettese adott át ajándékot abból az alkalomból, hogy néhány nappal korábban töltötte be 101. életévét.

Kocsi alezredes szerint a VHBSZ fontos társadalmi szervezet. „Önök azok, akik több történelmi korszakot átéltek. Megélték a második világháborút, ami után hadifogságba kerültek. Majd megélték a szocializmust, 1990 után pedig a rendszerváltást, az új korszakot" – fogalmazott az irodavezető-helyettes, aki megköszönte Palotás Mihálynak a szövetség élén eltöltött húsz esztendőt.

Az egykori hadifoglyokra emlékezve Bognár Zalán történész elevenítette fel a második világháború utáni éveket. Mint elmondta, a hadifoglyok számára 1945. május 9-e nem a győzelem napját, a békét és a szabadságot jelentette, hanem a további fogságot. Sőt, sokan ezt követően kerültek hadifogságba. Az akkori 15 milliós Magyarország lakosai közül összesen 1,2 millióan voltak hadifoglyok, közülük 900 ezren a Szovjetunióban raboskodtak. Utóbbiak harmada ráadásul civil volt, közöttük sok nő.

„A második világháborút követően nem volt olyan család Magyarországon, amelyet ne érintett volna a hadifogolykérdés" – fogalmazott előadásában Bognár Zalán.

A megemlékezés után a VHBSZ tagjai megtartották éves közgyűlésüket, amelyen új elnököt választottak. A szövetséget ezentúl Gárdos Vilmos vezeti.

 
 

 Fotó: Füzes Judith